A munkás részek nélkül viszik el a háztartásokba a főzés örömét Zsidaiék

Néhány hónapja még nem gondolkodott kiszállításban a csapat. 

Komoly indulatokat korbácsolt Zsidai Zoltán Roy májusi interjúja, melyben a Dining Guide-nak nyilatkozva mondta el a véleményét a járvány idején jótékonykodó és a kiszállításra átállt éttermekről.

Beleszállt a jótékonykodó éttermekbe Zsidai Roy

A hét legellentmondásosabb nyilatkozatára már a szakma válasza is megérkezett.

Pár nappal később aztán közleményben fejtette ki álláspontját a szakmai berkekből érkező reakciókra reagálva:

Korábbi nyilatkozata után ismét megszólalt Zsidai Roy

Tegnap megérkezett hozzánk Zsidai Roy reakciója is, amelyben részletesen kifejti a korábbi megszólalását, és kitér Hamvas Zoltán válaszára is.

Mostanra változott a helyzet: új szolgáltatást indítottak a Zsidai Grouphoz köthető éttermek. A lezárások kezdete óta, azaz már több mint fél éve dolgoznak azon, hogyan lehetne az ételeiket éttermi minőségben fogyasztani otthon, hiszen mint tudjuk, a készétel kiszállítása esetén – amikor sokszor a futárnál húsz-harminc percig is ott van az étel –, minőségi romlás tapasztalható.

Az eddig megszokott azonnali házhoz szállítás környezettudatos, gazdaságilag is fenntartható, minőségi és elérhető alternatíváján dolgoztak, mely az eddigiekhez képest sokkal jobb minőséget biztosít, sokkal kedvezőbb áron.

Mostanra sikerült kidolgozniuk egy olyan házhoz szállítást, ahol az ételek kilencven-kilencvenöt százalékos készültségi fokon érkeznek az otthonokba, vákuum csomagolva.

A befejezés és a tálalás marad csak a megrendelő feladata, amely mindössze öt-tíz percet igényel, és amelyhez részletes videó- és írásos utasítást is küldenek.

Céljuk volt továbbá az is, hogy minél kevesebb konyhai szemetet és mosnivalót termeljenek, ezért az ételek legalább kétadagonként rendelhetők, és sok esetben még serpenyőre sincs szükség, így a mosogatást is minimálisra csökkentették.

Mik az előnyei ennek az új megoldásnak a hagyományos készétel házhoz szállítással szemben?

  • Elérhetőbbek, kedvezőbben az árak a megrendelőnek,
  • gazdaságosabb az éttermeknek is, így ki lehet gazdálkodni a kollégák bérét és beszállítók számláit,
  • környezettudatosabb,
  • jobb a minőség: valóban friss és forró étel kerül az asztalra, minimális munkaráfordítással, ami még szórakoztató is.

A megoldásuk gasztronómiai innováció, stílusos, minőségi és fenntartható válasz a vendégek otthoni igényeire. Nemcsak járványidőszakban, hanem hosszútávon is valós opció a minőségi otthoni étkezésre a megszokott házhozszállítási modellel szemben.

Éttermeik ikonikus, klasszikus ételeit kínálják, vagyis megtalálhatóak a 21, a Pest-Buda, a Baltazár, a Spíler és természetesen a Jamie Oliver éttermek fogásai is, valamink kovászos kézműves kenyerük, cukrászműhelyük desszertjei, süteményei, és az éttermeikben kapható borok is. Hamarosan karácsonyi ebéd- és vacsoramenüik is elérhetőek lesznek. Rendelni ide kattintva lehet, a kiszállítás egy napon belül megtörténik, vagy ha nem szállítanak bizonyos zónában, akkor a Jamie Oliver’s Italian étteremben átvehető a rendelés a Budai Várban. Az ételeket legalább kétadagonként csomagoljuk, eltarthatóságuk a hűtőben öt nap.

Ez is érdekelhet:

Óriásit változtak az ételrendelési szokásaink az elmúlt hónapokban

Volt olyan, aki konkrétan nyolcmillió forintot tapsolt el online éltelrendelésre. Mutatjuk a házhoz szállítások legizgalmasabb adatait!

roy | group | otthon | étterem | házhoz szálítás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom