Megvannak Európa legzsúfoltabb úti céljai, az egyik itt található a közelünkben

Görögország és a Kanári-szigetek gyakorlatilag megtelt. 

A Which? utazási platform készített elemzést Európa tíz legzsúfoltabb turisztikai célpontjáról.

A tanulmány szerint a görögországi Zante lényegében a túlturizmus fővárosának számít, ahol minden egyes lakosra 150 vendégéjszaka jutott.

A lista egyébként az Európai Bizottság (EB) adatain alapul, amely a turisták által eltöltött vendégéjszakák számát hasonlítja össze a lakosok számával. Zantén mintegy 40 ezren élnek, ehhez képest 2023-ban elképesztő mennyiségű, hatmillió vendégéjszakát regisztráltak. A tízes listára még három másik görög régió került fel két kanári-szigeteki, három ausztriai és egy horvátországi úti cél mellett.

 

A második helyezett a horvátországi Isztria, azaz az Adriai-tengeren belüli legnagyobb félsziget, ahol minden egyes lakosra 133 vendégéjszakát kell számolni. A harmadik legzsúfoltabb régió pedig – talán nem meglepő módon – a Kanári-szigeteken található Fuerteventura volt, ahol minden lakosra 118 vendégéjszaka jutott.

Az Európai Bizottság a túlturizmust a vendégéjszakák teljes száma alapján is méri. Ez alapján Mallorca végzett az élen a 2023-ban regisztrált több mint 51 millió vendégéjszakával. Összehasonlításképpen a sziget lakossága mindössze 966 000 fő.

A skála másik végén pedig Lille található, ott minden lakosra körülbelül két vendégéjszakával kell számolni. Európa legkevésbé látogatott helye a romániai Teleorman, ahol 2023-ban mindössze 20 vendégéjszaka jutott ezer lakosra.

Európa tíz legtúlzsúfoltabb úti célja (az egy lakosra jutó vendégéjszakák alapján):

  • Zákintosz, Görögország (149,88).
  • Isztria, Horvátország (133,46)
  • Fuerteventura, Kanári-szigetek (118,72)
  • Lanzarote, Kanári-szigetek (117,78)
  • Dodekán-szigetek (113.79)
  • Tiroler Oberland, Ausztria (112.71)
  • Pinzgau-Pongau, Ausztria (109.01)
  • Kükládok szigetcsoport  (104.15)
  • Kerkyra, Korfu (100,08)
  • Außerfern, Ausztria (97,3)

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

Európa | legzsúfoltabb | zakynthos | görögorszég | zákintosz | lista

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk, hogy fokozhatod a tengerparti élményt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom