Close
Mi lehet a közös Rembrandtban, a Bauhausban és a holdra szállásban?

Mi lehet a közös Rembrandtban, a Bauhausban és a holdra szállásban?

Idén számos ikonikus művész halálának, illetve az emberiség történetében mérföldkőnek számító eseménynek lesz kerek évfordulója, melyek kapcsán rengeteg érdekes, izgalmas kiállítást, fesztivált és programsorozatot rendeznek szerte a nagyvilágban. Ezekből válogattunk. 

Leonardo

Ebben az évben Leonardo da Vinci halálának ötszázadik évfordulójára emlékezünk. Természetesen az ehhez kapcsolódó események és tárlatok többségét Olaszországban találjuk: a milánói Ambroisanában március 17-ig látható nagyszabású kiállítás, de a firenzei Museo Galileóba és Leonardo szülővárosába, a Museo Leonardianóba is érdemes ellátogatni.

Aki viszont Angliában ismerkedne meg a művész munkáival, tizenkét különböző városban láthat Leonardo-alkotásokat, például most nyáron a londoni Queen’s Galleryben, vagy télen Edinburghben. A legnagyobb attrakcióért Párizst kell majd célba venni az ősszel, amikor is tizenhét festményt állítanak ki, hol máshol, mint a csodálatos Louvre-ban.

Rembrandt 

Az ikonikus holland festő halálának százötvenedik évfordulójára gyakorlatilag az egész ország készül. Nem kevesebb mint kilenc városban tartanak Rembrandthoz és a holland aranykorhoz kapcsolódó programokat. Közülük a legkomolyabbnak az amszterdami Rijksmuseum ad otthont: február 15. és június 10. között a mester huszonkét festményét, hatvan rajzát és mintegy háromszáz metszetét állítják ki. A valaha volt legnagyobb Rembrandt-gyűjtemény lesz, amit kiállításon látni lehet.

Később Rembrandt és Velazquez közös tárlatát nézhetjük meg október 11. és január 19. között, míg a Rembrandt House Museum három különböző tematikájú kiállítással jelentkezik. Hágában szeptember 16-ig tizennyolc Rembrandt-kép látható a Mauritshuisban, a Fries Múzeum pedig felesége, Saskia emlékére rendez bensőséges hangulatú kiállítást.

Bauhaus

Németország viszont Bauhaus-lázban ég: a Walter Gropius által megalapított világhírű művészeti iskola a 20. század egyik legnagyobb hatású mozgalmaként ismert, idén századik születésnapját ünnepli. A centenárium alkalmából országszerte mintegy száz helyszínen ismerhetjük meg a modernista építészetet kiállítások, épületbejárások mellett a nyitófesztiválon tartandó koncertek és virtuális installációk jóvoltából.

És ha ez nem lenne elég, három új Bauhaus-múzeum nyílik ebben az évben: áprilisban Weimarban, szeptemberben Berlinben és Dessauban.

Renoir

August Renoir száz esztendővel ezelőtti halálának évfordulója december hónapra esik majd. Renoirnak dedikálják a 2019-es évet Franciaország több pontján, így számos olyan helyet kereshetünk fel, ahol az impresszionista festőművész rövidebb-hosszabb ideig élt vagy alkotott. Ilyen Párizsban a Montmartre múzeum és a Renoir-kertek, vagy a Croissy-sur-Seine közelében található Musée de la Grenouillère.

Essoyesban található egykori nyári rezidenciáján inspiráló környezetben láthatunk állandó kiállítást az életéről és a munkájáról, a Francia Riviérán pedig – egészen pontosan Cagnes-sur-Merben, ahol utolsó tizenkét évét töltötte – tizennégy festményében és további harminc alkotásában gyönyörködhetünk.

Holdra szállás

Ötven évvel ezelőtt esett meg az emberiség történetének egyik legnagyobb lépése, július 20-án pedig szerte a nagyvilágban megünneplik a holdra szállás ötvenedik évfordulóját.

Angliában egy vadonatúj Apollo-kiállítással tisztelegnek a korszakos léptékű esemény előtt a leicesteri National Space Centre-ben, de a legjelentősebb programsorozatért Londonba kell majd utazni a Moon Festivalra, melyen a Hold-tematikájú underground dzsesszestektől kezdve az éjféli futóversenyeken át az utcabálig számos csillagászati és űrutazással kapcsolatos eseményen vehetünk részt.

(Fotók: Getty Images)

Close