Mit kezd 25 dizájner egy rakás maradék padlódeszkával? Ez a koppenhágai kávézó megmutatja

A tervezőknek csak a paramétereket adták meg, és azt kérték tőlük, hogy a bútorok kényelmesek legyenek.

A Copenhagen Contemporary  nemzetközi művészeti központ 2018-ban költözött egy hajdani hegesztőüzem hétezer négyzetméteres területére a város Refshaløen kerületében. A kiállítótér 150 négyzetméteres kávézója, a Connie-Connie decemberben nyitotta meg a kapuit, és különösen büszke az egyedi bútoraira: a székek, asztalok és padok huszonöt formatervező keze munkáját őrzik.

Közéjük tartozik az ausztrál Ari Prasetya is, aki a főként növényi installációiról és koppenhágai virágboltjáról ismert dán stúdióval, a Tableau-val együtt alakította ki a hely hangulatát.

A tervezők azt szerették volna, ha a berendezésre nem pusztán hétköznapi tárgyakként tekintenek a betérők.

Be akartuk mutatni, hogyan lehetnek a bútorok funkcionális műalkotások, és, hogy milyen hatást gyakorol a térbeli kialakításra az anyaghasználat és az, hogy több alkotó vesz részt a folyamatban”

– mondta a Dezeennek Julius Værnes Iversen, a Tableau kreatív igazgatója.

A székek egy padlóburkolatokat forgalmazó dán cég, a Dinesen hulladék-faanyagaiból készültek, és a tervezők csak a paramétereket kapták meg, emellett annyit kértek tőlük, hogy a székek kényelmesek legyenek. Mint a három széket is tervező Prasetya elmondta, nem okozott neki nehézséget, hogy csak maradékokból dolgozhatott, inkább maga az anyag volt meghatározó. Ennek jellemzőit kellett figyelembe vennie attól kezdve, hogy a fának melyik részét használja, egészen addig, hogy milyen irányba állnak a rostok.

A kávézó falainak zöld festése szintén az említett céghez köthető, ilyen színű ugyanis a csomagolásuk, amelyben a faanyagokat szállítják. A bútordarabok egyébként eladók eredeti valójukban vagy a róluk készült reprodukció formájában. A Tabelau oldalán látható is a kínálat, és innen az is kiderül, hogy egyes székek olyan játékos neveket kaptak, mint a Mesehős, Az utolsó napon melegen tartasz, vagy a Stine vágya.

A tervezők az Among Other Things, Anna Clarisse Holck Wæhrens, Anne Brandhøj, Arnaud Eubelen, Ari Prasetya, Bram Vanderbeke, Carsten In Der Elst, Davide Ronco, Frederik Gustav, Jacob Egeberg, Janis Karasevskis, Kevin Josias, Kim Lenschow, Kristine Mandsberg, Laurids Gallée, Mads Hilbert, Pablo Dorigo Sempere, Paul Cournet, Pettersen & Hein, Pil Whitta, Natalie P Koerner és Thomas Gayet.

Ha Koppenhágába indulnánk dizájntúrára, érdemes útba ejtenünk ezt a kis hibrid hotelt  és az extravagáns Ragnarock Múzeumot, de a Boldogságmúzeumban is sok érdekességgel találkozhatunk.

(Forrás: dezeen.com, fotók: Michael Rygaard/dezeen.com)

 

Connie-Connie | koppenhága | bútorok | Dánia | Copenhagen Contemporary

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom