Ide kell utaznod, ha a világ jelenlegi legboldogabb városát szeretnéd látni

Most pedig következzék egy kis vidámság!

A gyötrelmesnek mondható elmúlt bő két év után sokunknak jól jönne kicsit több öröm az életben. Az egyik legjobb módja ennek ha felpattanunk a repülőre vagy a vonatra, netán beülünk az autóba és elindulunk az ismeretlenbe.

Némi problémát az szokott jelenteni, hogy ki kell találni, melyek azok a helyek, ahol a legnagyobb valószínűséggel tudnak valódi kikapcsolódást nyújtani és boldogságból is adnak valamennyit.

Az IVisa nevű utazási cég elvégezte ezt a munkát: új felmérése kiderítette, melyek a világ legelégedettebb városai. A rangsor felállításához öt tényezőt vettek figyelembe: a várható élettartamot, a napsütés mennyiségét, a munkaidőt, a megélhetési költségeket és a helyiek barátkozókészségét.

Mindezek alapján a világ legjobb helye Lisszabon.

A portugál fővárosban évente 2801 órát süt a nap, a helyiek pedig átlagosan heti harmincegy órát dolgoznak – vagyis bőven van idejük kihasználni ezt. A második legbarátságosabb hely is, szóval rengeteg barátra tehetünk szert, ha felkeressük.

Egy évtizede még félig üres járatok szálltak le a repterén, most pedig az egyik legfelkapottabb európai úti cél. Lisszabon mindig is magában hordozta a siker receptjét, de csak az elmúlt néhány évben találta meg a város a tökéletes összhangot a múlt és a jelen között, és foglalta el megérdemelt helyét Európa fővárosai közt. Ha útikönyvet venni nem volt időnk, akkor mutatjuk, melyek a város azon pontjai, ahol feltétlenül meg kell fordulni, hogy megízlelhessük Lisszabon gazdag múltját, és lüktető, bohém fiatalságát, hogy aztán a város szerelmeseivé váljunk – írtuk a közelmúltban a legboldogabb városról. 

A második helyen Barcelona végzett. A lakosok várható átlagos élettartama nyolcvannégy év, a város a megélhetési költségek tekintetében a tizenegyedik helyen áll (a negyvenből), és a helyiek még a lisszaboniaknál is kevesebbet dolgoznak, átlagosan heti harminc órát.

Általánosságban elmondható, hogy Európa jól szerepel a listán: a harmadik helyen Athén jön, aztán Róma következik. Ezután irány Sydney, amely az egyik legbarátságosabb helynek bizonyult a listára felkerültek közül. Érdekesség, hogy az Egyesült Államokból csupán egyetlen város került be a legjobb húszbaIde , méghozzá a tizenkettedikként zárt Las Vegas. Az Egyesült Királyság sem teljesített túl jól: Brighton a 13., Cardiff pedig a 19. helyen végzett. Magyar város nem került be a top 40-be.

Íme, a világ tíz legboldogabb városa a tanulmány szerint:

  • Lisszabon, Portugália
  • Barcelona, Spanyolország
  • Athén, Görögország
  • Róma, Olaszország
  • Sydney, Ausztrália
  • Madrid, Spanyolország
  • Toronto, Kanada
  • San José, Costa Rica
  • Isztambul, Törökország
  • Bangkok, Thaiföld

A teljes listát ide kattintva lehet megnézni.

Nemrég az is kiderült, melyik a világ legélhetőbb városa 2022-ben, és csak egy karnyújtásnyira van tőlünk.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

városai | legboldogabb | lista | a világ | lisszabon

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom