Ezek a világ legszebb spirituális helyei

A varázshegyektől a szent kövekig a világ számos pontján találhatók olyan helyek, melyeknek a vélekedések szerint spirituális töltetük van. Összeállításunkban azokat a tájakat mutatjuk be, amelyeket kétségtelenül olyan misztikum övez, amit mi is szívesen megtapasztalnánk.

Kráter-tó, Oregon, USA

A Mazama-hegy lábánál fekvő Kráter-tavat hétezer évvel ezelőtt egy vulkánkitörés alakította ki. Úgy tudni, az őslakosok szemtanúi voltak a ritka természeti jelenségnek, a klamath nép pedig a legendáiban adta tovább a történetet a következő generációknak.

Ma is szent helyként tartják számon, melynek a vizéhez sokan mennek imádkozni, gyászolni, megnyugvást találni, vagy éppen áldást kérni. Az Egyesült Államok legmélyebb tava körüli misztikumot megdöbbentően tiszta, kék vize csak fokozza.

Mount Everest, Nepál

A kínai-nepáli határon fekvő Mount Everest az egyik legismertebb expedíciós célpont a világon. A sherpa közösség számára – akik a hegylábánál élnek – azonban jóval több ennél. A helyiek a világ legmagasabb csúcsát Csomolungmának vagy Anya Istennőnek hívják, és úgy vélik, a csúcsánál ér össze az ég és a föld.

A mondák szerint a szent csúcs ad otthont Miyolangsangma buddhista istennőnek, és csak tőle függ az, hogy ki az a hegymászó, aki sikeresen eléri az Everest legmagasabb pontját. A tiszteletére felállított szentélyek és kolostorok a hegy lejtőin sorakoznak, így mindenki leróhatja a tiszteletét a legendabeli istennő előtt.

Gangesz-folyó, India

A Himalájától a Bengáli-öbölig folyó Gangesz India legszentebb vize. A hinduk úgy hiszik ugyanis, hogy Ganga istennő testesül meg a folyóban, így útja mentén számos ikonikus zarándokhely található.

Ilyen például Rishikesh, Haridwar és Varanasi szent városai is, ahol azért gyűlnek össze az emberek, hogy imádkozzanak és a vízben megfürödve megtisztulhassanak.

Stonehenge, Anglia

A Salisbury-síkságon található őskori kőkör a világ egyik legrejtélyesebb építménye, az általános elmélet szerint korábban szertartások és rituálék helyszíne volt a nyári és a téli napforduló újpogány ünnepeinek idejében.

A környék más misztikus őskori helyszínekkel is büszkélkedhet, beleértve az Avebury kőkört is, ami egyszerre hihetetlenül látványos és hátborzongató.

Ördögtorony, Wyoming, Amerikai Egyesült Államok

A wyoming-i síkságról kiemelkedő, feltűnő szikla az ország első nemzeti emlékműve, és mély, spirituális jelentőséggel bír azon őshonos amerikai törzsek számára, akik évezredekig éltek körülötte.

A törzsek régen a hegy körül táboroztak és vadásztak, az Ördögtornyot pedig szent helynek tartották, ahol a nyári napforduló idejében Naptáncot is jártak.

Fudzsi-hegy, Japán

A Fudzsi tökéletes hófödte kúpja, Japán legmagasabb hegye, a nemzet meghatározó szimbóluma, mely hangsúlyos szerepet kap a nép kultúrájában és vallásában.

A legenda szerint a vulkán él és mindent lát, beleérte az élőket és a holtakat, az isteneket és az ősök szellemeit is. Ma a csúcsra való felmászást Japán két fő vallása is a transzcendencia felé vezető útnak tekinti.

Titicaca-tó, Bolívia és Peru

Az Andokban, Bolívia és Peru határán fekvő tó éteri vizét ősi mítoszok és legendák övezik. Sokan úgy vélik, hogy egy elveszett város fekszik Titicaca vize alatt, de az ősi inkák azt gondolták, hogy ott született Viracocha névre hallgató istenük, hogy megteremtse a világot, és ott tér vissza szellemük a halálba.

A tó szigeteit is szentnek tartották: a legnagyobb, Isla del Sol, Inti isten, Isla del Luna pedig Quilla mama istennő otthona volt. A tóparton és annak környékén számos ősi rituáléknak otthont adó helyszínt találtak, beleértve a tó mélyén 2000-ben felfedezett templom maradványait is.

Uluru, Ausztrália

Ausztrália szent helye, Uluru a legfontosabb spirituális hely az anangu nép számára, akik úgy vélik, hogy ősi lények alkották és a fenséges sziklát az ősi szellemek pihenőhelyének tekintik.

Több évtizedes vita után az ananguk kívánságának eleget téve 2019-ben betiltották azt, hogy a turisták felmásszanak rá.

St. Nectan's Glen, Cornwall

Az ősi erdő mélyén fekvő természetvédelmi terület a legendák szerint a tündérek otthona.

A keresztények és a pogányok számára egyaránt szentnek tekintett folyóparti út az erdőn keresztül számos vízeséshez elvezet. A monda szerint Arthur király és lovagjai is oda mentek megtisztulni, mielőtt a Szent Grál után kutattak volna.

Brodgar-gyűrű, Skócia

A Orkney-szigetek szikláival és ősi kőköreivel a mítoszok otthona, az UNESCO Világörökségének része, mely ma is vonzza az embereket különböző rituálékra és spirituális eseményekre.

A kör alakú építmény átmérője 105 méter és egyes feltételezések szerint legalább négyezer éves. Az archeológusok úgy vélik, eredetileg hatvan kőoszlop volt megtalálható a gyűrűn, ma már csak huszonhét áll belőlük. Érdekes, hogy az egyik kövön viking rúnafeliratok is állnak, ami tovább növeli misztikusságát.

A víz maga az élet, hiszen elengedhetetlen az emberek, az állatok és a növények számára. A víz ugyanakkor lehetőség is a kikapcsolódásra, a szórakozásra, a pihenésre, a természet kincseinek megismerésére. Ebben az összeállításunkban olyan természetes vizeket mutatunk be Európából, amelyek rendkívül látványosak és remek programlehetőségeket is kínálnak az aktív pihenést keresőknek.

(Fotók: Getty Images)

misztikus | utazás | helyek | lista

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom