A Louis Vuitton megnyitja története első kávézóját és éttermét

Az aprócska francia faluból induló fiú, Louis Vuitton legendás története szerencsére nem ért véget néhány egyedi dobozzal és bőrönddel. Az azóta már világhírű francia cégnél épp most készülnek kikacsintani a divatiparból: több mint százötven éves fennállásuk alatt először nyitnak vendéglátóhelyet, ráadásul egyből kettőt.

Hogy mi a oka annak, hogy a világ egyik legértékesebb luxusmárkája kulináris vizekre evez Oszakában, azt pontosan nem tudni, de nem is annyira fontos.

Az annál inkább, hogy az első, nyilvánosságra hozott fotók alapján lenyűgöző belső tereket alakítanak ki az impozáns Louis Vuitton üzletház legfelső emeletén.

A kidolgozott építészeti részletek mellett a kávézóban – a Le Café V-ben – és az étteremben – amit Sugalabo V névre kereszteltek – egyaránt a híres japán séf, Josuke Suga ételeit élvezhetjük majd. Bár Josuke neve sokak számára ismeretlen lehet, sokat elárul tehetségéről, hogy hosszú éveken keresztül mindenidők legtöbb – összesen harminckét – Michelin-csillagával büszkélkedő séfjének és étterem-tulajdonosának, Joël Robuchonnak volt a jobbkeze.

A Le Café V a hatalmas üzletház legfelső emeletén kap helyet, és természetesen nemcsak a reggeli feketénket fogyaszthatjuk majd el ott. A kávézó egyben koktélbárként is funkcionál majd, és nem lennénk meglepve, ha tágas teraszán a tavaszi-nyári időszakban több Vodka Martini fogyna, mint Latte Macchiato.

A Sugalabo V a japán séf kritikusok által is elismert tokiói éttermének – amit Ázsia ötven legjobb étterme között tartanak számon – kistestvére lesz, ami predesztinálja, hogy az ételek ott is a helyi alapanyagokra és ízekre épülnek. Sőt, az enteriőr részleteiben is bőven találunk hasonlóságot, a különbség csupán annyi, hogy mindent egy kicsit a Louis Vuitton stílusára igazítottak. A belső és külső terekben a természetes anyagok mellett a nautical stílus is megjelenik, a Juni Aoki által tervezett épület homlokzata például a hullámzó vitorlákat idézi.

A naponta csak alig egy tucat vendéget kiszolgáló Sugalabo V-vel a Louis Vuitton feliratkozott azon luxusmárkák közé, amelyek a ruhaipart a konyhaművészettel kombinálják. A Tiffany például 2017-ben nyitotta meg a Blue Box Café-t, a New York-i Nordstrom pedig Ethan Stowell séffel közösen a Wolfban igyekszik lenyűgözni vásárlóit.

Vajon lehet igazán sikeres egy ilyen projekt, vagy csak a cég presztízsét növeli? Valószínűleg utóbbi, de a Louis Vuittonnak minden bizonnyal megér pár millió eltapsolt dollárt, ha a leghűségesebb vevőit boldognak látja...

Ez is érdekelhet:

Havi majdnem egymillióért egy ibizai luxusvillában dolgozhatunk és élhetünk

A jelentkezőknek nem csupán a ház körüli teendőket kell ellátniuk.

Yosuke Suga | séf | Jun Aoki | luxusmárka | kávézó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom