Japán vasúthálózata eddig sem szűkölködött különleges járatokban, áprilistól azonban új lehetőség nyílik azok számára, akik Oszakából indulva egy egyedülálló, spirituális úti cél felé vennék az irányt.
A Nankai Electric Railway 2026. április 24-én indítja el GRAN Tenku nevű, prémium szolgáltatást kínáló vonatát, mely Oszaka és Gokurakubasi között közlekedik. A csupán másfél órás út során páratlan kilátás mellett fogyaszthatják el az utasok a japán gasztronómia remekeit felvonultató reggelijüket vagy ebédjüket. Gokurakubasiba érve pedig siklóra szállnak, ami az UNESCO világörökség részét képező zarándokhelyre, a Kója-hegyre visz fel.
A Kója-hegy az úgynevezett singon buddhizmus központja, melyet a 9. században egy Kobo Daishi nevű szerzetes honosított meg Japánban. Itt található a rend főkolostora és az Okunoin templom, amely több mint kétszázezer sírjával az ország legnagyobb temetője.
A környéken több zarándokút is bejárható, köztük a Gokurakubasitól induló Fudozaka-ösvény.
Érdekesség, hogy az itt található templomok közül több is kínál szálláslehetőséget a látogatóknak. A shukubo nevű templomi szállásokon futonágyak vannak, a vendégek pedig nem csak a buddhista vegetáriánus konyhába kóstolhatnak bele, de akár a reggeli imákhoz is csatlakozhatnak.
A GRAN Tenku naponta két oda-vissza járatot indít Oszakából, a jegyek értékesítése március 24-én kezdődik. Az egyirányú jegy ára 9,30 eurótól indul, ami hozzávetőleg 3700 forintnak felel meg.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
vonatút | buddhizmus | japán | buddhista | spiritualitás | templom
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
Barcelona háromszorosára emelné az egyik turistaadót
Újabb és újabb népszerű görög szigeten rendelnek el rendkívüli intézkedéseket a vízhiány miatt
Füstölt egy repülőgép a Liszt Ferenc Repülőtéren
72 óra Portóban
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

