Fényűző vonatút a világ legnagyobb buddhista templomához

Akik helyet foglalnak Indonézia egyetlen luxusvonatán, a batikolt kárpitokkal és festményekkel díszített, könyvekkel felszerelt kocsik valamelyikében, minden bizonnyal egyetértenek abban, hogy az út maga legalább olyan fontos része az utazásnak, mint az úti cél.

A Jakarta és a híres, világörökségi buddhista helyszín, Borobudur mellett található Amanjiwo hotel közötti, hét órás vonatútra azok válthatnak jegyet, akik legalább két éjszakára foglaltak szobát a szállodában.

A nemes egyszerűséggel Utazás Jáván keresztül vonattal elnevezésű járat még a járvány idején indult, akkor elsősorban a helyieket szólítva meg. A vonatot az indonéz állami vasúttársaság leányvállalata, a luxusutazásokért felelős KAI Wisata üzemelteti.

A hegyen-völgyön át kanyargó vonatúton a vendégek megcsodálhatják Jáva jellegzetes tájait, a rizsföldeket, a trópusi erdőket, miközben vulkánok és folyók mellett haladnak el. Az utasoknak Aman-stílusú reggelit és ebédet szolgál fel a hagyományos jávai öltözék ihlette szállodai egyenruhát viselő személyzet.

Emellett az üdülő rezidens antropológusának, Patrick Vanhoebroucknak az anekdotáit is meghallgathatják, aki az utazás során betekintést nyújt a régió történelmébe és kultúrájába, mítoszaiba és legendáiba.

Az úti cél, a 2500 négyzetméteres területen található buddhista helyszín a világ legnagyobb buddhista templomának ad otthont, mely a 8. és 9. században épült. A domb köré épült, piramis alakú, háromszintes építményhez öt négyzet alakú terasz és három kör alakú platform tartozik, a tetején pedig egy monumentális sztúpát találunk.

Ez a videó Indonézia teljes érzelemvilágát átnyújtja, és könnyen lehet, hogy a föld talán utolsó igazi paradicsomát is ezen a vidéken kell keresnünk.

(Forrás: CNN, képek: Amanjiwo/Facebook, Aman, Getty Images)

jáva | Borobudur | indonézia | vonat | tempom

FOLYTASD EZZEL

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Salalah – A téli üdülések új slágere

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom