Verne-regénybe illő kalandok várhatják a kirándulókat a világ egyik legkülönlegesebb nemzeti parkjában.
Nem túlzás azt állítani, hogy a Hawaii Vulkánok Nemzeti Parkban találhatók a világ legegyedülállóbb geológiai, biológiai és kulturális kincsei.
Ott működik ugyanis a föld két legaktívabb vulkánja, a Kilauea és Mauna Loa, amelyek egész évben látványos lávafolyammal várják a látogatókat.
A Hawaii Vulkánok Nemzeti Parkot 1916-ban hozták létre, alapítói azok a bennszülött lakosok, akik a szent földként is emlegetett területen éltek és dolgoztak. Később, a 19. és a 20. század elején kalandorok, tudósok és kíváncsi turisták alakították a képét. Legfiatalabb és legaktívabb vulkánja, a Kilauea, melynek krátere az ősi mítosz szerint a vulkáni istenség otthona.
Bizonyos szögekből nézve úgy tűnhet, hogy Kilauea vulkán belefolyik az óceánba, a valóságban azonban ez nem igaz, az aktív vulkán folyama a már megkövesedett lávaterületen omlik zuhatagként alá.
A nemzeti park területén több kilátópontot is kialakítottak, ahonnan tökéletesen lehet látni, hogyan fortyog a láva a föld belsejében. Szintén rendkívüli érdekesség, hogy a már megszilárdult lávák gyűrődései között miként tud egy-egy növény az életet szimbolizálva előtörni.
Természetesen hihetetlen vonzerőnek számít a napközben látható gomolygó gőz és füst, valamint az éjszaka még látványosabban izzó láva tükröződése a kráterek mélyén. A nemzeti park a látványosságai mellett azonban veszélyeket is tartogathat, hiszen egy-egy váratlan vulkánkitörtés bármikor meglepheti az arra járókat.
A túrák során éppen ezért a kirándulók nem térhetnek le az ösvényekről, kerülniük kell a földrepedéseket, a sziklaszirteket és a lezárt területeket.
Ha azonban a kijelölt utakon haladnak, felfedezhetik az Pu’u Loa-t is, amelyet a helyiek az élet hosszú hegyének hívnak. A területen megszilárdult láva található, amelybe az elmúlt évszázadok, évezredek alatt az őslakosok több mint húszezer különleges mintát véstek.
Szerencsére ahhoz, hogy bepillantást nyerhessünk a föld mélyére, nem szükséges Hawaii-ig repülnünk, hiszen az aktív vulkánok környékén több webkamerát is felszereltek a nemzeti park dolgozói. Ezeknek köszönhetően pedig élőben nézhetjük meg a Halema'uma'u lávatavat vagy a Kilauea kalderáját.
Nyugtató hegyek
Nordland hegycsúcsai felérnek egy levél Xanaxszal. Bebizonyítjuk. Valaki pedig felmászott a Salgótarján közelében lévő salgói várba, hogy megmutassa nekünk a hófedte Magas-Tátrát. Itthon úgy gyönyörködhetsz a Pilis varázslatos színeiben, ahogy eddig talán még soha. Nem könnyű a legszebb hegycsúcsokat tartalmazó listát sem összeállítani, hiszen megannyi bámulatosan szép hegycsúcs magasodik a bolygónkon. A mi top 10-ünkön akadnak klasszikusok, laposak, filmben szerepeltek, rosszul lefordított nevűek és még szivárványszínűek is!
(Fotók: Getty Images)
nemzeti park | utazás | vulkánkitörtés | usa | vulkán | láva
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
9 hasznos tipp, hogy kibírd ezt a brutális meleget
A Concorde ehhez képest egy csiga volt: hiperszonikus repülő készül, ami felfoghatatlan sebességgel repülne
Egy szakértő szerint ez a legrosszabb dolog, amit csak tehetünk a szállodai bejelentkezéskor
Így vészelheted át a repülőutat hiszti nélkül - pszichológus adott tanácsokat a kisgyerekes családoknak
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!




