A hasábburgonya az egyik leggyakrabban fogyasztott köret a világon. A New Yorkban működő Serendipity3 étterem azonban úgy döntött, egészen új dimenzióba emeli a sült krumplit, hogy megalkossa azt a változatot, ami a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhet.
A Creme de la Creme Pommes Frites névre hallgató sült krumpli adagja kétszáz dollárba, azaz megközelítőleg 70 ezer forintba kerül, köszönhetően méregdrága összetevőinek.
Az alapja az Upstate Chipperbeck burgonya, amelyet Dom Perignon és J. LeBlanc pezsgő, valamint Ardenne ecet keverékében blansíroztak meg, mielőtt libazsírban megsütik. Ezt követően a burgonyát többféle szarvasgombával tálalják, majd ehető aranyporral díszítik. A sült krumplihoz úgynevezett Mornay mártást készítenek, amelyben szintén visszaköszön a szarvasgomba. A fogást végül kristálytányéron szolgálják fel.
Az étterem kreatívigazgatója szerint a Frederick Schoen-Kiewert séf által megalkotott ételkülönlegességért egész New York rajong, az pedig rendkívül megtisztelő a Serendipity3 étterem számára, hogy a világ legdrágább hasábburgonyájaként a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhetett.
Az étterem vezetője azt is elmondta, hogy a kétszáz dolláros burgonyát csak előzetes megrendelést követően lehet elfogyasztani. Emlékeztetett arra is, hogy a világ legdrágább turmixa, szendvicse és desszertje is a Serendipity3 nevéhez fűződik, így egy pokolian drága menüsort lehet összeállítani a New York-i étteremben.
Amikor valaki olcsó, gyorsan megvásárolható és laktató ételt keres, gyakran tér be a gyorséttermekbe egy hamburgerre. A szakácsok és Michelin-csillagos séfek is előszeretettel készítenek azonban burgereket, igaz, ezek olyan luxus alapanyagokat tartalmaznak, amiket nem mindennap kóstol az ember. Robbert Jan de Veen, a hollandiai De Daltons éttermem séfje egészen magas szintre emelte ezt, és megalkotta a világ legdrágább hamburgerét, ami ötezer euróba, azaz átszámítva közel 1,8 millió forintba kerül.
(Fotó: Serendpity3 és Guinness World Records)
rekord | drága | gasztronómia | sült krumpli | hasábburgonya | guinness
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!