Nyolc éve legyőzhetetlen az Apple ezen a listán

Immár a nyolcadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában.

A száz vállalatot rangsoroló Best Global Brands globális márkarangsorban az Apple márkaértéke 323 milliárd dollár, harmincnyolc százalékkal több a tavalyinál.

A tavalyi harmadik helyről a másodikra ugrott az Amazon, amelynek márkaértéke hatvan százalékkal, 200,7 milliárd dollárra emelkedett. A negyedik helyről a harmadikra jött föl a Microsoft, a márka értéke ötvenhárom százalékkal, 166 milliárd dollárra nőtt. A tavalyi második helyről a negyedikre csúszott vissza a Google, márkaértéke egy százalékkal, 165,4 milliárd dollárra csökkent.

A tavaly hatodik Samsung az ötödik lett, márkaértéke két százalékkal, 62,3 milliárd dollárra emelkedett. A tavaly ötödik Coca-Cola a hatodikra csúszott vissza, márkaértéke tíz százalékkal, 56,9 milliárd dollárra mérséklődött.
Nincs változás a következő négy helyen: hetedik a Toyota (az 51,6 milliárd dolláros márkaértéke nyolc százalékkal esett), a nyolcadik a Mercedes-Benz (a 49,3 milliárd dolláros márkaértéke három százalékkal csökkent), a kilencedik a McDonald's (a 42,8 milliárd dolláros márkaértéke hat százalékkal esett vissza), a tizedik a Disney 40,8 milliárd dollár márkaértékkel, ami nyolc százalékkal alacsonyabb tavalyhoz képest.

Ez a tíz cég adta a százas listán szereplő vállalatok márkaértékének a felét.

A százas listára először került fel az Instagram (tizenkilencedik helyezéssel, 26,1 milliárd dolláros márkaértékkel), a YouTube (harmincadik hely, 17,3 milliárd dollár) és a Zoom (századik hely, 4,48 milliárd dollár).

A százas listán a Spotify lépett előre a legnagyobbat, a tavalyi kilencvenkettedik helyről a hetvenedikre, márkaértéke ötvenkét százalékkal, 8,4 milliárd dollárra nőtt. A második legnagyobb kiugrást a Netflix érte el, a lista negyvenegyedik helyére került a tavalyi hatvanötödikről, márkaértéke negyvenegy százalékkal, 12,67 milliárd dollárra emelkedett.

Két év kihagyás után ismét felkerült a százas listára a Tesla, a negyvenedik helyre, 12,8 milliárd dolláros márkaértékkel. Idén már egyetlen olajvállalat sem szerepelt a százas listán, a tavaly az ágazatot egyedüliként képviselő, kilencvenhetedik helyen álló Shell is búcsút mondott.

A százas rangsorban szereplő cégek együttes márkaértéke 2336 milliárd dollár, ami kilenc százalékkal több tavalyhoz képest.

Ez is érdekelhet:

Tarolt egy magyar márka a gasztronómiai Oscaron

A Grapoila olajsajtolónak mind a hat nevezett terméke csillagot kapott a világ legrangosabb ételkóstoló versenyén, ez pedig óriási eredmény.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay, Unsplash)

legértékesebb | apple | világ | toplista | márka

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom