Ez a sajt egyszerűen verhetetlennek tűnik, ismét a világ legjobbja lett

Negyvenkét ország 4434 sajtjából választotta ki az év legjobbját a 250 tagú zsűri.

A sajtkedvelők és sajtkészítők igazán nem unatkozhatnak, ugyanis egy évben többször is megválasztják a világ legjobb sajtját. Igaz, bárkik legyenek is a zsűritagok, többnyire mindig ugyanaz a sajtfajta nyer.

Míg tavasszal a World Cheese Contesten osztottak díjakat, most ősszel a nagy-britanniai New Portban tartották a World Cheese Awards 2022-es kiadását, ahol különböző országok sajtkészítői, árusítói és szakírói kóstolták végig a különlegesebbnél különlegesebb finomságokat. A zsűri először 98 „szuperarany“ termékre szűkítette le a listát, majd ebből választotta ki a legjobb tizenhatot.

A győztes a Svájcban található vorderfultigeni sajtkészítők Gruyère-e lett.

A Gruyère egy kemény sajt, amely a francia nyelvű Gruyères városából származik. A vorderfultigeniek nyers tehéntejből készült, érett sajtja a bírák szerint kifinomult ízvilággal rendelkezik a fűszernövényekre jellemző és gyümölcsös aromával, valamint bőrillattal.

A második helyre az olaszországi De’ Magi Gorgonzola Dolcéja futott be, míg a harmadik helyen a holland De Fryske Âlde Fryskéjét találjuk.

A De' Magi Gorgonzola Dolcéja

Íme, az első tíz helyezett, a teljes lista pedig a díj oldalán látható.

  1. Le Gruyère AOP surchoix, Vorderfultigen (Svájc)
  2. Gorgonzola Dolce DOP, De’ Magi (Olaszország)
  3. Âlde Fryske, De Fryske (Hollandia)
  4. Grosse Tomme de Bufflonne, Prolactine (Franciaország)
  5. Tomme de chèvre, Prolactine (Franciaország)
  6. Pata de Mulo Curado, Quesería Artesanal Los Payuelos (Spanyolország)
  7. Greensward, Murray's Cheese (USA)
  8. Devon Blue, Ticklemore Cheese (Egyesült Királyság)
  9. Grosse Tomme de chèvre, Prolactine (Franciaország)
  10. Spenwood, Village Maid Cheese (Egyesült Királyság)

Ezért az öt különleges sajtért megéri bejárni fél Európát, de a világ első futószalagos sajtétterme is egy valóra vált álom.

(Forrás: CNN, TimeOut, képek: Le Guyére, De' Magi/Facebook, De Fryske, Getty Images)

Svájc | verseny | Gruyères | sajt | a világ legjobb

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom