Álomhotelek Insta-függőknek, melyek erkélyén mi is boldogan fotózkodnánk

Sokan gondolják úgy, hogy a hosszú bezártság után idén nem spórolnak az élményekkel, és megérdemlik, hogy valami igazán különlegesben legyen részük az utazás során.

Ebben segít az Infiki fotónyomtató cég listája, amely nemcsak a világ legdizájnosabb éttermeit, hanem a világ legfotogénebb szállodáit is sorra vette az Instagram-hashtagek alapján.

Eszerint az első helyen a dubaji Burj Al Arab Jumeirah végzett, amelyet idén már több mint két és félmilliószor jelöltek meg az Instagramon.

A második helyen a szingapúri Marina Bay Sands-t találjuk 1,88 millió bejegyzéssel.

A harmadik helyre pedig a Las Vegas-i Caesar’s Palace került 1,57 millió címkével.

A világ szerencsejáték-fővárosa egyébként különösen népszerűnek bizonyult az Instán, miután négyszer is szerepel az első tízben.

A negyedik helyen mindjárt az MGM Granddal.

Az ötödik helyre a szintén dubaji Atlantis, The Palm került.

A hatodik a Wynn Las Vegas.

A hetedik a szintén Las Vegas-i The Venetian.

A nyolcadik a New York-i Waldorf Astoria.

A kilencedik az Emirates Palace, Abu-Dzabi-ban.

A tizedik pedig az Olaszországi Cernobbióban található Villa d'Este, mely egyetlen európaiként került be a top tízbe.

Itt öt látványos magyar butikhotelt mutatunk be, ahol az egész nyarat eltöltenénk, ezek pedig azok a városok, ahol átlagban a legtöbbet kell fizetni egy ötcsillagos hotelszobáért.

(Forrás: TimeOut, képek: Unsplash, Wikimédia Commons)

hotel | dizájn | legszebb | szálloda

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom