Ezek most a világ legszebb falvai

Az utazási szokások sokféleképpen változtak a járvány kezdete óta, és talán az egyik legelőremutatóbb trend a falusi turizmus iránti érdeklődés fellendülése.

Kínálatból pedig szerencsére nincs hiány, és most a Turisztikai Világszervezet jóvoltából azt is megtudhatjuk, merre érdemes indulnunk, ha a legvonzóbb ékszerdobozokat keressük. Az ENSZ utazási szervezete világszerte összesen 32 falut választott ki abból a 136-ból, amelyet az 57 tagállam javasolt.

Bohinj

Minden ország maximum három faluval nevezhetett, amelyből csak Spanyolországnak sikerült mindet elismertetnie: Rupitot, Alquézart és Guadalupét. Portugáliából Castelo Novo került fel a listára, a Serra da Gardunha hegyláncával körülvett tizenkét ófalu egyike, Ausztriából pedig az idilli Zelli-tó partján, a Kitzbüheli-Alpok árnyékában fekvő Zell am See és a Salzburg közelében található wagraini síközpont nyerte el leginkább a döntőbizottság tetszését.

Zell am See

A szomszédos országoknál maradva: Szlovéniát a Bohinji-tó partján, a Triglav sípályáinak tövében található festői Bohinj, Romániát pedig az erdélyi Resinár képviseli.

Magyar falu ezúttal nem szerepel a válogatásban, tavaly viszont Hollókő került be a legjobbak közé.

Resinár

Európából még két olasz helyszínt emeltek ki, a Friuli-Venezia Giulia tartományban található, német nyelvű, alpesi hangulatú Saurist (mely németül Zahre), valamint egy toszkán szigetet, Isola del Gigliót, emellett a svájci Murten és Andermatt, a törökországi Birgi és a grúziai (georgiai) Mestia is helyet kapott a reflektorfényben.

Sauris

Igazi kuriózum az Etiópiában található Choqa-hegyi ökofalu, ahol a helyiek napenergiát és biogázt használnak, ökológiai hulladékgazdálkodást valamint fenntartható földgazdálkodást folytatnak, a látogatók pedig szuvenír gyanánt helyi fair trade mézet, kávét, gyógynövényeket és sört vásárolhatnak.

Íme, a teljes lista ábécésorrendben:

• Zell am See, Ausztria
• Wagrain, Ausztria
• Puqueldón, Chile
• Dazhai, Kína
• Jingzhu, Kína
• Choachí, Kolumbia
• Aguarico, Ecuador
• Angochagua, Ecuador
• Choqa-hegyi ökofalu, Etiópia
• Mestia, Georgia

Mestia

• Kfar Kama, Izrael
• Sauris (Zahre), Olaszország
• Isola del Giglio, Olaszország
• Umm Qais, Jordánia
• Creel, Mexikó
• El Fuerte, Mexikó
• Ksar Elkhorbat, Marokkó
• Moulay Bouzerktoune, Marokkó
• Lamas, Peru
• Raqchi, Peru

Raqchi

• Castelo Novo, Portugália
• Pyeongsa-ri, Koreai Köztársaság
• Rasinari, Románia
AlUla óvárosa, Szaúd-Arábia
• Bohinj, Szlovénia
• Rupit, Spanyolország
• Alquézar, Spanyolország
• Guadalupe, Spanyolország
• Murten, Svájc
• Andermatt, Svájc
• Birgi, Türkiye
• Thai Hải, Vietnam

Persze, legyen bármilyen átfogó is, a listát még lehetne bővíteni, itt például még több festői európai falut ismerhetsz meg, ahol el lehet tűnni a világ elől.

(Forrás: CNN, képek: Getty Images)

UNWTO | falvak | a világ legszebb | falvai | vidék

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom