Hamarosan megvásárolhatóvá válnak az év legvágyottabb tornacipői

A fiatalon elhunyt divattervező, Virgil Abloh Louis Vuitton x Nike Air Force 1-esei a jövő héten kerülnek kereskedelmi forgalomba.

2022 legjobban várt sportcipőjének első kilenc változata július 19-én, kedden jelenik meg a divatház tájékoztatása szerint, ráadásul a cipőket a vártnál egyszerűbben lehet majd megvásárolni.

Idén ünnepli negyvenedik születésnapját az Air Force 1. Ennek a jeles alkalomnak a jegyében készítette el még tavalyi halála előtt Virgin Abloh a Nike-val közösen azt a negyvenhét pár egyedi cipőt, amit

a Louis Vuitton 2022-es tavaszi kollekciójába álmodott meg.

A kiskereskedelmi forgalomba ebből először kilenc pár fog most bekerülni, amelyek mindegyike ötvözi a cipő ikonikus sziluettjét a Louis Vuittontól elvárt luxusanyagokkal és a divatház logójával.

A kollekcióban először három kétszínű tornacipő (egy kék-fehér, egy zöld-fehér és egy piros-fehér) mellett monokróm darabok is megtalálhatók. Az alsó árkategóriás darabok 2750 dollárba (1,1 millió forint), a drágábbak pedig 3450 dollárba (1,4 millió forint) kerülnek majd.

Úgy tudni, az idei évben további cipők bemutatása is várható.

Kezdetben arról volt szó, hogy az exkluzív cipőket kizárólag a divatház VIP ügyfelei vásárolhatják meg, most azonban úgy néz ki, bárki számára elérhetővé válik. Az egyelőre nem világos, hogy érkezési sorrendben lehet majd megvásárolni a darabokat vagy valamilyen sorsoláson kell a nagyszámú érdeklődőnek részt vennie.

Ahogyan arról a Roadster korábban beszámolt, a Virgin Abloh és a Nike közös tornacipőjéből a Sotheby’s már elárverezett 200 párt, hogy aztán a teljes bevétellel a fiatalon elhunyt divattervező művészeti alapítványát támogathassák. Úgy tudni, az eladásokból 25,3 millió dollár folyt be a szervezet számára.

(Forrás: RobbReport)

tornacipő | louis vuitton | nike

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom