Ezzel az egyszerű módszerrel elképesztően sokat lehet spórolni az utazáson

Vannak, akik lelkesen tervezik utazásukat, és vannak, akik az irodában töltött utolsó napok mókuskerekében inkább minden tervezést a mesterséges intelligenciára bíznak.

Egyre többen használják a mesterséges intelligenciát az utazásuk megtervezéséhez. A TikTokot már számos videó ellepte ezzel kapcsolatban; felhasználók tucatjai mutatják be, hogyan készítették el útitervüket a ChatGPT-vel.

Van, aki egy teljes európai körutazást összerakott kevesebb, mint ezer euróból, azaz körülbelül háromszázhetvenezer forintból, mivel

a mesterséges intelligencia pillanatok alatt levadászta helyette a legjobb ajánlatokat.

Ráadásul az egyes úti célokhoz, így például Amszterdamhoz, Barcelonához, Koppenhágához és Párizshoz is hozzárendelte a szállás és az étkezés becsült költségét is.

Egy korábbi utazási iroda-tulajdonos, jelenleg utazóbloggerként tevékenykedő Jo Larson elmondta, hogy a mesterséges intelligencia kihívást jelenthet a jövőben a hagyományos utazási irodák számára, ugyanakkor az előnyükre is fordíthatják azt. A technológia kihasználásával ugyanis javíthatják szolgáltatásaikat, és személyre szabott élményeket nyújthatnak.

(Forrás: Schengenvisainfo, fotó: Getty)

utazás | mesterséges intelligencia | spórolás | ai | tervezés

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom