Close
A legőrültebb ötleteket díjazta az Airbnb, jövőre pedig meg is szállhatunk bennük

A legőrültebb ötleteket díjazta az Airbnb, jövőre pedig meg is szállhatunk bennük

Több tízezer mű érkezett az Airbnb pályázatára, amelyre szokatlan szállásötleteket vártak.

A beérkezett alkotásokból százat választottak ki, amelyek egyenként maximum százezer dolláros támogatást kapnak ahhoz, hogy a következő tíz hónap során megvalósuljanak. A kész házak azután felkerülnek a szállásplatformra, a szokatlan ingatlanokat felvonultató OMG! kategóriába.

A zsűri tagja volt többek között Iris Apfel belsőépítész, Koichi Takada építész, Kristie Wolfe superhost és Bruce Vaughn, az Airbnb kreatív élményekért felelős szekciójának alelnöke.

A jelentkező több mint fele már a pályázat előtt is házigazda volt az Airbnb-n, ami igen jól jövedelmező elfoglaltság, ha az ember jól csinálja.

2021-ben például egy átlagos amerikai házigazda több mint 13 ezer 800 dollárt tehetett zsebre, ami mintegy 85 százalékos emelkedést jelent 2019-hez képest.

Ezenkívül 2019 és 2021 között világszerte több mint 49 százalékkal nőtt az egyedi ingatlanokban lefoglalt éjszakák száma.

A jelentkezők változatos forrásokból merítettek inspirációt a tenger mélyétől a sci-fi regényekig, de voltak visszatérő jellemzők is.

Négyszáz ötlet épült a csillagnézésre, 961-ben valamilyen módon fontos szerepet kapott a zene, 777 dizájnt ihlettek gyümölcsök, 680-at pedig a bor, és 7,931-ben szerepeltek napelemek.

1,214 pályázatban kaptak szerepet lombházak, ebből 389-ben felfüggesztett szerkezetek szerepeltek. 509-en nyúltak a gombához inspirációként, és sokan voltak, akik alaposan kitágították annak elképzelését, hogy mi mindenből is lehet kiadó szállás. Ilyen például a csak hajóval megközelíthető, svéd világítótorony, a vályogból készült dinoszauruszkoponya vagy az organikus űrhajó, a vidám gyerekkori emlékekből született avokádó, vagy a környezettudatosságot előtérbe helyező, autógumikból készülő ház.

Az Airbnb legkülönlegesebb szállásai közé tartozik ez a faház, amit egy kilencéves gyerek épített, ennek a lakásnak pedig bérelt helye van a legszokatlanabb ingatlanok listáján.

(Forrás és képek: Airbnb)

ötletek | díjak | airbnb | pályázat | omg

FOLYTASD EZZEL

Újbudára kell mennünk, hogy lássuk az északi fényt

Fantasztikus őszi ízek és otthonos hangulat – Így varázsolt el minket a Macesz Bisztró

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram