Ezeken a gyönyörű helyeken még mindig nincs turistadömping a szakemberek szerint

A londoni World Travel Marketen összegyűlt turisztikai felsővezetők szavaztak arról, hogy mely régiókat tartják a leginkább alulértékeltnek.

A legtöbb azonos szavazat, vagyis 14 és fél százalék az Azori-szigetekre érkezett annak ellenére, hogy 2022 júliusában az oda érkező utasok száma öt éves rekordot ért el, vagyis 252 483-an szálltak le az ottani repülőtereken. A Portugáliához tartozó szigetcsoportot emellett idén Európa vezető kalandturisztikai célpontjának választották, és a jövő év legjobb úti céljai között is helyet kapott.

 

Görögország is jó évet zárt, és ott is nőtt a látogatók száma 2022 nyarán, azonban az ország északi része kevésbé bizonyul népszerűnek, mint a déli rész és a szigetek.

Pedig nem kevés látnivaló és kulturális helyszín akad ott,  kezdve például az Olümposszal, amely a hozzá kapcsolódó gazdag mitológia mellett az ország legmagasabb csúcsa is, és arra találjuk az istenek városaként ismert, sziklák között megbújó Litochorót vagy a Halkidiki-félszigetet. A szakemberek 14 százaléka vélte úgy, hogy ez a leginkább alulértékelt úti cél.

Litochoro

A felmérés szerint ez a tíz leginkább alulértékelt úti cél:

Azori-szigetek (14,5%)
Észak-Görögország (14%)
Bulgária (10%)
Skócia (10%)
Észtország (9,5%)
Hollandia (9%)
Szicília (9%)
Szlovénia (9%)
Wales (8%)
Pozsony (7%)

Ha elkerülnéd a legnépszerűbb célpontokat, akkor nézd meg a tíz legszebb olasz várost, ami távol esik a turistacsapdáktól.

(Forrás: Breaking Travel News, képek: Getty Images)

azori-szigetek | alulértékelt | görögország | úti célok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom