Az amszterdamiak rajonganak a kerékpározásért, és szinte mindenhová két keréken mennek. Ennek számos előnye van, a parkolás azonban gyakran igazi kihívás. A problémát felismerte a városvezetés is és a központi pályaudvar közelében építettek fel két új, óriási kerékpártárolót, ahová összesen tizenegyezer biciklit is le lehet tenni.
Négy évig tartó építkezést követően készült el és január 28-án adták át Amszterdam legnagyobb kerékpáros parkolóját, mely
akár hétezer bicikli tárolását is lehetővé teszi.
A mélygarázs metróval és a központi pályaudvarral is összeköttetésben áll, így a kerékpárosok könnyen átszállhatnak a tömegközlekedési eszközökre. A másik kerékpártárolót a központi pályaudvar hátsó részénél rendezték be, februári átadása után pedig négyezer biciklinek ad majd biztonságos helyet.
Az új mélygarázsok segítik a rendezett városkép kialakítását és a gyalogosközlekedést is, mivel jó pár kerékpártároló eltűnik így az utcáról,
sok helyen pedig szélesebb járdát és kerékpárutat alakítottak ki.
Az új parkolóhelyek megnyitása egy új korszak kezdetét jelenti,
a cél az volt, hogy a központi pályaudvar környéke emlékeztessen arra, milyen volt az 1900-as években parkoló autók és mindenfelé lehelyezett kerékpárok nélkül. Az állomás környékén azonban még több biciklitárolóra lehet szükség, így a városvezetés már meg is kezdte az előkészületeket további helyek kialakítására.
(Forrás: Designboom, fotók: Dutch Cycling Embassy)
hollandia | kerékpár | Amszterdam | parkoló
Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!