Kiderült, mennyit spórol Budapest a karácsonyi fények hiányán

Napvilágra kerültek a számok.

Korábban írtunk arról, hogy idén nem építi ki a karácsonyi díszkivilágítást a fővárosi önkormányzat az általa kezelt helyeken, most pedig azt is megtudhatjuk, hogy mennyit lehet így spórolni: a napi.hu kérdésére azt közölte az önkormányzat, hogy 5,4 millió forintot.

Az Andrássy út 2017-ben

Valójában egyetlen, ám annál nagyobb és reprezentatívabb utca, az Andrássy út nem kapta meg idén a díszkivilágítást,

ami nagyjából 21 ezer kilowattórányi villamosenergia megspórolását jelenti.

Mint a Fővárosi Önkormányzat a lapnak elmondta, egyéb megtakarítható költségekkel együtt további 28,384 millió forintot spórolhatnak.

Mint elmondták,

a budapesti területek díszvilágításáért nemcsak a Fővárosi Önkormányzat, hanem a helyi, kerületi önkormányzatok is felelnek,

a főváros hatáskörébe pedig elsősorban az Andrássy út ünnepi fényei tartoznak, így ez a díszkivilágítás marad el idén.

Nemcsak az Andrássy útról, de az adventi villamosról is hiányoznak idén az égősorok, a karácsonyi vásárokon viszont mindent bepótolhatunk.

(Forrás: Napi.hu, képek: Getty Images)

karácsony | budapest | díszkivilágítás | Andrássy út

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom