A BKV-nál már hagyomány, hogy minden évben elindítja égősorokkal díszített adventi villamosát, amely meghitt látványt csempész a város szürke utcáira.
Idén azonban a karácsonyi járatokat is utolérte a spórolás, ezért nem kapnak tündöklő égősorokat, csak „az adventi hangulatú belső díszítés teremt ünnepi hangulatot a szerelvényen”, mint a cég a villamost bemutató Facebook-posztban írja.
Ebben az évben így nem is a fényvillamos, csak az adventi villamos nevet kapta az UV nosztalgiajármű, mely november 25-től egészen karácsonyig közlekedik és Budapest különböző pontjain bukkan majd fel, de „ezúttal nem a megszokott fényruháját ölti magára”.
Az UV sem valamiféle fényjelenségre utal itt, hanem a villamos típusára, ami 1956-ban mutatkozott be a fővárosban, és 1965-ig a legnagyobb darabszámban gyártott magyar villamossá vált, mígnem 2007-ben végleg kivonták a forgalomból. A BKV nosztalgiaflottájában jelenleg mindössze négy darabot őriznek belőle.
A villamos tehát tagadhatatlanul különleges, de azért mégsem az igazi – legalábbis ez derül ki a poszt alatt csalódottan kommentelők véleményéből, akik szomorúságuknak vagy egyenesen felháborodásuknak adtak hangot a fényfüzérek hiánya miatt,
és akadtak, akik arra hívták fel a figyelmet, hogy annyira sokat nem is lehet ezzel spórolni. A korábbi évek villamosaihoz képest valóban lehet némi hiányérzete az embernek.
A járattal mindenesetre hétköznap délután kettő és öt között a 2-es villamos vonalán lehet találkozni, az adventi időszak nyolc hétvégi napján pedig délelőtt tíz és délután öt között az adott menetrend szerint közlekedik, és útvonalát valós időben is lehet követni.
Nemcsak a villamosokról, de bizonyos budapesti utcákról is hiányoznak az idén a fényfüzérek, és olyan város is akad az országban, amely magát az áramos közlekedést is szinte teljesen leállítja a takarékosság jegyében.
(Forrás: BKV Zrt./Facebook, képek: BKV Zrt./Facebook, Getty Images)
advent | spórolás | fények | karácsony | fényvillamos
Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!