Close
Múltban ragadt épület vezet be a tengeri élet rejtelmeibe

Múltban ragadt épület vezet be a tengeri élet rejtelmeibe

1971-ben épült Csuboi Josikacu (Yoshikatsu Tsuboi) terveztei alapján az Ashizur víz alatti megfigyelő állomása, amely tökéletes példája a korszak japán építészeti stílusának.

Az Obszizuri-Uwaka Nemzeti Park szívében található tenger alatti obszervatórium víz feletti része élénkvörös színének köszönhetően messziről is látszik, egyedülálló stílusában pedig fellelhetők az 1970-es évek, azaz a háború utáni japán építészeti trendjei.

Ezt az időszakot Japánban az “óceán korának” tekintették, és sorra építették a hasonló víz alatti obszervatóriumokat, hogy a természetet, azonbelül is az óceánt bevezessék a szabadidős turisztikai szektorba. Úgy vélték, hogy ezek a megfigyelőhelyek úttörői lehetnek annak, hogy a lakosság és a turisták megismerhessék az addig csupán részben feltárt vízi élővilágot.

Az Ashizuri megfigyelőállomás egyike a négy legrégebbi japán tenger alatti obszervatóriumnak, de figyelemre méltó hatással volt az ország jövőbeli építkezéseire és Japán építészettörténetére is. Maga az obszervatórium egy víz felett átívelő, 24 méter magas hídon közelíthető meg, és tartozik hozzá egy torony is, ahonnan páratlan panoráma nyílik a tengerre. Az épület két szintből áll – az egyik a víz feletti, a másik a víz alatti világot mutatja meg. Ez utóbbit egy csigalépcsőn keresztül lehet elérni, hogy aztán hét méterrel a vízszint alatt mutassa meg a tenger csodálatos élővilágát.

Az obszervatóriumban a látogatók hallhatják a víz morajlását, közben pedig trópusi halakban, színes korallokban és más, egzotikus tengeri élőlényekben gyönyörködhetnek. A megtekinthető állatok ráadásul vonulási időszakaik alapján, évszakonként változnak, de például süllő és lepkehal egész évben megfigyelhető.

Nem tudsz betelni a szebbnél szebb otthonokkal? Akkor nézd meg ezt az indiai házat, amelynek egy galaktikus imatojás van a kertjében, ezt a vibrálóan sárga teraszos barcelonai házat, ezt a fantasztikusan szép arizonai házat, és ezt a nagyon nem mindennapi római lakást!

FOLYTASD EZZEL
Ilyen egy erdőtűz-biztos múzeum, ha Ausztráliában épül fel
Egyedi és jövőbemutató anyagkönyvtár nyílt a Momén
Rendeld meg a Roadster magazin 6. számát!
Őszi-téli lapszámunkban ismét megnövelt terjedelemben, 224 oldalon a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Felsorolni is nehéz, mennyi izgalmas történetet meséltünk el az új számban, de ha szeretnél többet tudni, akkor kattints ide az alábbi linkre! Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom