Egy héttel elhalasztották a rendeletet.
A szlovén kormány újabb egy héttel elhalasztotta azt a rendeletét, amely szerint védettségi igazolást kell felmutatniuk a határon azoknak a külföldi állampolgároknak, akik átutaznak az országon – írta vasárnap a helyi sajtó.
Így hétfő helyett az új jogszabály majd csak szeptember 6-án lép életbe.
További határátlépési könnyítésekről is döntött a kabinet; a szomszédos országokban a határmentén élő diákoknak sem lesz szükségük védettségi igazolásra, ha Szlovéniában járnak iskolába, és két órán belül elhagyják az országot.
Ljubljana ugyanakkor újabb tevékenységet kötött védettségi igazoláshoz. Tizenöt év felett csak azok sportolhatnak, járhatnak edzésekre, akik be vannak oltva, átestek a fertőzésen, vagy negatív tesztet tudnak felmutatni.
Janez Jansa szlovén kormányfő hétvégén Twitter-bejegyzésében azt írta: amint elérik Szlovéniában a hetvenszázalékos átoltottságot, Dániához és az Egyesült Királysághoz hasonlóan megszüntetnek minden korlátozást, beleértve a védettségi igazolások szükségességét is.
"Aki ily módon biztosítja saját és más egészségét, fontos lépést tesz a korlátok nélküli élet felé"
– hangsúlyozta.
A kormány hétfőn dönt az új ütemterv feltételeiről is, amelyben színkódos rendszer alapján határozzák meg, milyen korlátozásokat vezetnek be piros, narancssárga, sárga vagy zöld besorolás esetén az országban.
És azt láttad, hogy a franciáknál már a vonatra és buszra is csak védettségivel lehet felszállni?
(Frrás: MTI, fotók: Unsplash)
védettségi | szlovénia | határ | vírus | oltás | korlátozás
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!