Az Auditól érkezik a Tesla legújabb ellenfele

Sokan próbáltak már ellenfelet állítani a Teslának, és a legújabb riválist az Audi mutatta be. A tisztán elektromos hajtású e-tron GT a márka eddigi legerősebb modellje lett.

Az Audinak nem ez az első elektromos autója, hiszen a crossover kategóriás e-tron már egy ideje kapható, de az első olyan, ami azonnal leveszi az embert a lábáról. Az e-tron GT egy sportos gran turismo, ami öt méter hosszú, a megszokottnál szélesebb és laposabb, áramvonalas karosszériájával egészen biztosan kitűnik majd a többi autó közül.

Meglepő lehet, de elektromos autó létére nem lett túl futurisztikus az e-tron GT,

nincsenek rajta rejtett kilincsek vagy kamerás visszapillantók, és az utastérben sem vették át az uralmat az érintőképernyők. A számlapokat és a navigációt persze színes kijelző mutatja, de minden mást úgy lehet kezelni benne, mint azt más Audikban megszoktunk.

Az Audi ugyanakkor kihasználta a lehetőségeket, amelyek az eleve elektromosnak tervezett autókban rejlenek. Az akkumulátort a padlóba építették, ezért rendkívül alacsony a súlypont, és mivel az autó orrában nem kell helyet szorítani a motornak,

a hátsó 405 literes csomagtartón kívül elöl is találunk egy 85 literes rekeszt.

A Porschével közösen fejlesztett műszaki tartalmával lesz igazán izgalmas az e-tron GT. Az első és a hátsó kerekeket is villanymotor hajtja, a teljesítmény az alapmodellben is 476 lóerő, amivel 4,1 másodperc is elég, hogy nulláról százra gyorsuljon,

az RS csúcsmodell már 598 lóerős, rajtprogrammal rövid ideig 646 lóerőre is képes.

Az e-tron GT a leggyorsabb elektromos autók közé tartozik, 3,3 másodperc alatt gyorsul százra, ami már a szupersportautók szintje. A sebességét 250 km/h-nál korlátozzák, és elegendőnek tűnik a 488 kilométeres hatótáv is, amit villámgyorsan lehet tölteni, 23 perc alatt 80 százalékos töltöttség érhető el, más szóval

öt perc alatt száz kilométerre elegendő energiát lehet beletölteni.

A teljesítménye és a gyorsulás ideje ugyan nem éri el a Tesláét, de aligha hihető, hogy az e-tron GT dinamikája ne lenne elegendő bárkinek. Az Audinál rendesen kidolgozták a technikát, a légrugózással, hátsókerék-kormányzással és karbon-kerámia fékekkel

a szupersportautókhoz fogható teljesítményt a luxusautók kényelmébe csomagolták.

Az e-tron GT-nek egyedi hangot is alkotott az Audi, hogy ne a némaság legyen az élmények akadálya. Persze, ha akarjuk, részben rá is bízhatjuk a vezetést, és okostelefonnal irányíthatjuk a parkolást, akár az autó mellett állva is. A jövőnek szánt gran turismo még az idén tavasszal kapható lesz, a német ára 99 800 eurónál kezdődik.

Villámgyors prémiumautók

Nem ez az egyetlen újdonság az elektromos autók prémiumkategóriájában, a Mercedes nemrég mutatta be a kompakt méretű EQA-t, és a Porsche is kihozta a Taycan olcsóbb, hátsókerék-meghajtású változatát. A Sony pedig azt mutatta meg egy ígéretes koncepcióval, hogy ha autógyártásba fogna, akkor még a Teslával is felvehetné a versenyt.

audi e-tron | audi | audi e-tron gt | elektromos autó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom