Nagyot szigorítottak a szomszédban bárkivel szemben, aki Nagy-Britanniából jön.
Ausztria az indiai koronavírus-mutáció szigetországi terjedése miatt
június elsejétől leszállási tilalmat vezet be a Nagy-Britanniából érkező repülőgépek számára,
derül ki az osztrák egészségügyi minisztérium legfrissebb rendelkezéséből.
Ezen túlmenően Ausztria az Egyesült Királyságot is úgynevezett "virusmutációs területté" nyilvánította, ami azt jelenti, hogy csakúgy, mint Brazília, India és a Dél-Afrikai Köztársaság esetében, csak rendkívül szigorú feltételekkel lehet beutazni az országba. Lényegében csak az ott dolgozó osztrák állampolgárok, illetve az ausztriai lakóhellyel rendelkezők léphetnek be,
de ők is csak negatív PCR-teszttel, amelyre még a beoltottaknak és a betegségből felgyógyultaknak is szükségük van, továbbá esetükben a karanténkötelezettség is életben marad.
A Brazíliából és a Dél-Afrikai Köztársaságból érkező repülőgépekre vonatkozóan már január óta érvényben van a leszállási tilalom, India április végén került erre a listára. Az Egyesült Királyság vonatkozásában decembertől márciusig egyszer már érvényben volt (akkor a brit vírusmutáció miatt), a leszállási tilalom a repülőgépek számára, amelyet azonban március 21-én feloldottak. Ez a tilalom júniustól az indiai mutáció veszélyessége miatt újra életbe lép.
Ausztria az elmúlt hetekben még azt jelentette be, hogy az indiai vírusmutáció nem veszélyezteti az ország nyitási terveit, amit mondjuk a brit gépek tiltása mellett igazolhat az, hogy sok országgal szemben viszont nagyot enyhítettek a beutazás szabályain.
(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)
mutáns | ausztria | india | vírus | Anglia | Nagy-Britannia
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!