A Lánchídon a jelenleg érvényben lévő „autómentes” forgalmi rend fenntartását javasolja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – közölte a társaság vezérigazgatója.
Walter Katalin sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a BKK az elemzésük alapján azt javasolja, hogy a Lánchídon a felújítás befejezését követően is maradjon fenn a tesztidőszak forgalmi rendje,
azaz maradjon továbbra is autómentes.
Mint ismert, a Lánchidat 2022. december 16-án helyezték ideiglenes forgalomba, azóta használhatják a BKK járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők. A személy- és egyéb gépjárművel közlekedők az ideiglenes forgalmi rend értelmében nem mehetnek a hídra, behajtani tilos tábla figyelmeztet erre. A tervek szerint gyalog a felújítás végleges szakaszának lezárta után lehet használni a hidat.
Balogh Samu – Karácsony Gergely főpolgármester kabinetfőnöke – ugyanakkor emlékeztetett, a Lánchíd végleges forgalmi rendjéről a fővárosiak dönthetnek majd az „első budapesti lakógyűlésen”. Arról, hogy kik használhatják majd a hidat, a felújítás végéig születik majd döntés.
(Forrás: MTI, fotó: Getty)
autómentes | budapest | lánchídIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
A kiváló borok és világhírű steakek hazája is megnyitja kapuit a távmunkások előtt

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!