Érdemes lesz megnézni a hosszú hétvégén a Lánchíd új különlegességét

Csütörtök reggel nem akármilyen új társat kaptak a híd kőoroszlánjai.

Egy több mint 850 ezer legókockából épült szobor érkezett melléjük, amely rövid látogatást tett a hídon, ezután pedig a Clark Ádám téren foglalta el őrhelyét, és addig marad ott, amíg vissza nem kerülnek a helyükre az építkezés miatt jelenleg még elzárt területen lévő kőoroszlánok. Ezeket október 18-án már elkezdték visszaköltöztetni a budai oldalra, a felújított szobrok azonban csak később válnak láthatóvá, mert azok az építkezés miatt továbbra is elzárt területen találhatók.

Az eredetieknek megfelelő méretarányban készült új oroszlán rendkívül részletgazdag, és teljesen úgy néz ki, mint elődei.

A 5,80 méter hosszú, 1,70 méter széles és 2,45 méter magas szobor összesen 2,8 tonnát nyom.

A nem mindennapi oroszlánt Dóczy Balázs, a világ huszonhét hivatalos LEGO-építőmesterének egyike modellezte és tervezte, és 560 óra alatt építették meg Budapesten.

A mester nevéhez már több, kockákból megépített magyarországi nevezetesség és épület kapcsolódik, többek között a Lánchíd vagy a Zeneakadémia makettje, a most elkészült oroszlán pedig az eddigi legnagyobb alkotása.

Az oroszlán megépítése rendkívüli összefogás eredménye, melyben mintegy nyolcvanan vettek részt, köztük önkéntesként a közreműködő cégek dolgozói is. A legószoborhoz egészen közel juthatnak az érdeklődők, és megnézhetnek rajta minden apró részletet, várhatóan 2022. november végéig.

A legórajongóknak jó hír, hogy új, minden eddiginél látványosabb Legoland épülhet másfél órára Budapesttől.

(Forrás és képek: Budapest Brand)

Lego | lánchíd | oroszlán

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom