Ezek a harmincnapnyi "házi őrizet" pozitívumai – merthogy vannak

Februárban még izgatottan készültem a New York-i utamra, ami a közismert tilalmak miatt nem jött össze. Akkor nem sejthettem, hogy felborul az életem, és bő két hónap múlva egy gondosan megtervezett nagybevásárlás jelenti a hét fő eseményét, vagy hogy videochaten köszönök be egy születésnapi buliba, amire a tortát futár viszi ki az ünnepeltnek. 

Rengeteg dolog hiányzik a megszokott mindennapokból. Nehéz közülük egyet is kiemelni, de ha muszáj valamit megjelölni, az a sport lenne. Nemcsak a szabadlevegős mozgás, a baráti focimeccsek és a közösségi élmény, hanem a tévés közvetítések, a szurkolás, és az izgalmak elmaradása is fájó.

Ott tartok, hogy már egy felvételről leadott 2016-os lengyel–portugálnak is tudok örülni.

Akadnak azért pozitív hozadékai is az önkéntes otthonmaradásnak, például máris változás állt be a mobilozási szokásaimban: nem simogatom annyit a telefonom képernyőjét. Hét évet követően ismét papírra írom össze a bevásárolni valót, és sorban álláskor sem veszem elő az okoseszközt. Sokkal higiénikusabb lettem, odakint nem nyúlok semmihez kesztyű nélkül – bár ez odáig fajult, hogy már ellenségként tekintek a társasházunk ajtajának kilincsére és a lift nyomógombjaira.

Örömteli újdonságként egy órával később csörömpöl csak az ébresztő, tehát reggelente tovább lehet aludni. A készülődésre fordított idő redukálódik, az így kapott ajándékperceknek hála ráérek lassabban kortyolgatni a kávét,

délután pedig szélsebesen hazaérek a munkából, hiszen a konyhában kialakított munkaállomást elhagyva öt lépés és három másodperc után már elnyúlhatok a kanapén.

Az étkezési szokásaink átalakultak, a második otthonunk kissé furcsa módon a konyha lett. Kisebb adagokat főzünk (jobban mondva én csak az elfogyasztásban jeleskedem), és inkább kevesebbet, de többfélét készítünk, mert a megváltozott rotáció miatt gyakrabban ismétlődnek a kedvencek – ellenben van idő kísérletezgetni! Eddig az ételrendelésünk nagyjából kimerült az alkalmankénti bulipizzában, mostanában viszont gyakrabban lessük a kedvelt éttermeink kínálatát. A tapasztalatok pozitívak: az ételszállító futárok kedvesek és pontosak, sőt, előfordul, hogy a vártnál hamarabb csöngetnek. A borravaló mellett mosolyt is kapnak mindig. Mindenkinek jólesik.

Amikor beszerzőkörútra indulunk, szinte ismerősként üdvözölnek a hentesnél meg a kisboltban; a sokadik kézfertőtlenítő-vásárlás után mosolyogva köszöntenek a pénztárnál, pedig olykor bizonyos embertársaink feszült reakcióit látva a másik oldalnak nagyobb szüksége lenne a figyelmességre ezekben a napokban. A bevásárlás-egyeztetések közelebb hoznak egymáshoz az idős szomszéddal is: eddig például fogalmam sem volt róla, hogy van unokája, de most már azt is tudom, hogy a tinédzser lány néha kevesebbet eszik, mint a kutya.

Apropó négylábú kedvencek: nekünk ugyan (még) nincs, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne valaki a háztartásban, aki ne örülne az álllandó jellegű home office-nak. Ez pedig a mosógép, merthogy kevesebbet kell dolgoznia, ráadásul elég a házi ruhákra koncentrálnia.

Vélhetően az ingek sem elégedetlenkednek, amiért immáron negyedik hete fizetett szabadságon pihennek a szekrényben.

Igyekszem tehát valamennyire derűlátó lenni a négy fal uralta szikrázó tavaszban, és nem azon búslakodni, hogy mennyi mindentől fosztott meg a járvány. Viszont nem szeretnék bő egy hónap múlva is hasonló összegzést írni a mögöttünk hagyott harminc napról.

Hátha nem is kell.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images)

otthon | pozitívumnok | nagy sztori | karantén | jegyzet