Budapestről a Pokol kapujáig – Végigautózta fél Ázsiát két ismert magyar kalandor

Papucsban táncoló iráni autómentők, égő gázkráter mellett sörözés, vulkánnál viszontlátott régi barát. Csak néhány címszó arról a huszonegy napos ázsiai road tripről, amit a Pamkutya néven futó népszerű YouTube-csatorna egyik arca, Osbáth Norbert és a már hat vulkánt megmászott Molnár Ábel teljesített nemrég. Elmesélték, milyen volt.

Norbert és Ábel még a YouTube ősidejéből tudnak egymásról, a kezdeti köszönőviszony után egy tavalyi utazásos fesztivál emelt szintet az ismeretségükön. Miután Norbert elővezetett pár érdekes tervet egy nagyrészt georgiai, iráni, türkmenisztáni és üzbegisztáni utakon átívelő autós kalandról, onnantól kezdtek el egyre többet egyeztetni.

Osbáth Norbert és Molnár Ábel

A végeredmény egy nagyjából ötezer kilométeres, mélypontokkal és katartikus pillanatokkal teli, örök emlékű útfalás lett – úgy, hogy Ábel jogosítvány hiányában egy métert sem vezetett.

Norbert, egy korábbi videóban elmondtad, hogy régi álmod vált valóra ezzel a nem mindennapi túrával. Menjünk vissza még a nulladik kilométerkőhöz, hogyan kezdted el összerakni az itinert?

Osbáth Norbert: Meglepően könnyűnek bizonyult a szervezés. Néhány évente mindig futottam egy kört, hogy meg lehet-e csinálni egy ilyen road tripet. Néha úgy tűnt, simán összejöhet, máskor meg bizonyos országok magukra zárták az ajtót és lehetetlennek tűnt a bejutás. Utána lecsapott a Covid a járulékaival együtt. Most viszont szépen, lassan kinyitott az összes ország és elgurultak az útból az akadályok.

Vettél is egy autót!

Sejtettem, hogy olyan területre megyünk, ahová terepjáróra lesz szükség, ezért egy mindenen átmenő Toyota Land Cruiserre esett a választásom. Sok cucc és több útitárs egyaránt kényelmesen elfér benne, mindenhol ismerik, gond nélkül beszerezhetőek az alkatrészei.

A három szakaszra osztott túra első etapja Budapestről indult és Georgiáig tartott. Isztambulig gyakorlatilag egy gázzal mentünk két barátommal, Marcival és Krisszel. Kis túlzással meg sem álltunk. Nekik összesen tizenhat napjuk volt Georgiára és Törökországra, ezért az európai részen lényegében csak átszáguldottunk. Sajnáltam, de így jött ki. Az út végeztével Georgiában hagytuk a kocsit, hazarepültünk, majd másfél hónap múlva tértünk vissza. Oda már Ábellel mentem.

Az autó nem viselte túl jól a pihenést, néhány órával az indulást követően már lerobbanva vesztegeltünk.

Megadta magát a generátor, nem töltött az akksi. Hajnalban inkább félre is álltunk, mert úgy tűnt, bármelyik pillanatban bekrepálhat a járgány. Szerencsére véletlenül pont egy házi autószerviz mellett parkoltunk le. A kálváriának azonban itt nem volt vége.

Lenyűgöztek minket a hihetetlenül olcsó üzemanyagárak, literenként nagyjából harminc forintért tele lehetett tankolni, bár utóbbi műveletet nem te végzed, hanem megtankolják helyetted a kocsit. Ennek nem sokkal később lett jelentősége, merthogy kb. száz kilométernyi döcögés után újfent lerobbantunk. Kiderült, hogy benzint töltöttek a tankba, miközben az autónk dízel.

Molnár Ábel: Elég kacifántosan sikerült csak megoldani ezt a helyzetet a semmi közepén félúton valahol Tebriz és Teherán között. Először egy úriember állt meg és próbált segíteni, aztán megjelent két rendőr, akik hívtak autómentőt. Megindultunk visszafelé Tebrizbe, mert az volt közelebb, erre az autómentő is ledöglött. Késő éjjel volt már, a kocsiban vacogtunk; én pulcsiban, Norbi kabátban – miközben az autómentősök papucsot és pólót viseltek. Hívni kellett egy másik autómentőt. Mivel 10-12 órája rostokoltunk már ott, ezért alig hittünk valamiben.

A hosszú este vége felé teljesen abszurd jelenetek játszódtak le: az autómentősök full hangerőn nyomatták a zenét, bekapcsolták a sárga villogót és diszkóhangulatban táncoltunk mindannyian.

Másnap a szerelőkkel történő egész napos alkudozás és vita után harmadnapra kész lett az autó. Iránban nem igazán vannak dízelautók, nagyjából csak a nagyteherautók és a kamionok esznek gázolajat, ezért tankoltak a miénkbe automatikusan benzint. Később ez több helyen problémát jelentett, mert a benzin kb. mindenhol elérhető, a gázolaj ellenben kevésbé.

Aggódtatok az iráni helyzet miatt?

Norbert: Némi nyugtalansággal vágtunk neki az országnak, mert az utóbbi hónapokban is történtek feszültségek. Semmit nem érzékeltünk belőle. Mindenki rendkívül segítőkész volt, nem tűnt úgy, hogy bármitől vagy bárkitől félni kellene. Teljes biztonságban éreztem magam végig.

A belépéshez vízum kellett. Nem egyszerű megszerezni, mi egy utazási irodán keresztül kaptuk meg. Utána beregisztráltunk a konzuli védelemre, ám végül arra sem volt szükség. Amennyire tartottam ettől és amennyire féltett a családom, ahhoz képest semmilyen necces szituációt nem tapasztaltam. Ebből a szempontból bátran ajánlom mindenkinek Iránt.

Mi tetszett legjobban?

Ábel: A legizgalmasabb hely az 5610 méter magas Damávand volt, ami hivatalosan Ázsia legmagasabb vulkánja. Megpróbáltuk megmászni, ám sajnos a rossz időjárás miatt nem jutottunk fel csúcsra. Viszont három szuper napot töltöttünk el ott, ráadásul Norbinak ez volt az első magashegyi élménye. Én már öt évvel ezelőtt megmásztam. Irán nagy része sivatagszerű, északon, a Kaszpi-tenger partján, az Alborz-hegységtől egészen addig viszont rendkívül érdekesen alakul a táj. Egy éghajlatválasztó-hegység átlépése után az addigi száraz sivatagot dús, lombhullató erdők váltják, a Kaszpi-tenger partján fülledt levegő, zöld növényzet és mediterrán jellegű környezet fogad.

Számomra további különleges élményt jelentett, hogy az öt évvel ezelőtt szerzett barátokkal újra találkozhattam. Ide kapcsolódik, hogy egyébként nagyon kedvesek a helyiek. Egy fiatalember elkísért minket a város széli benzinkútig, ahol megmutatta, a továbbiakban milyen színűnél kell tankolni és még a cehet is kifizette. Nem egy nagy összeg, de a gesztus hatalmas értékű. Fontos volt neki, hogy jó véleménnyel legyünk Iránról.

Norbert: Nagyon kíváncsiak és érdekli őket, mit gondolsz az országukról. Tisztában vannak vele, hogy általában véve silány a nemzetközi vélekedés Iránról és ezért próbálnak rajta változtatni. Kicsit szégyellik a dolgot. Rossz látni, hogy tényleg bántja őket, mert úgy érzik, sokkal jobbak annál, mint amit gondolnak róluk. És tényleg jobbak.

Többször utaltatok a nehézkes kommunikációra, hogyan sikerült megértetni magatokat?

Ábel: Alig beszélnek angolul az irániak. Továbbá jobbról balra írnak, jobbról balra olvasnak, nem az arab számokat használják. Fordítóprogrammal próbáltunk ügyeskedni, a kulcsszavakkal nagyjából sikerült.

Norbert: Amikor nyolc iráni autószerelővel vitatkozol Google Translate-et bevetve, az nem mindennapi élmény! Vélhetően pár dolog félre is ment, de a lényeg átment. Valóban kevesen beszélik az angolt, akik viszont ismerik a nyelvet, azok szívesen odajönnek hozzád, ha látják, hogy turista vagy és beszélgetésbe elegyednek veled. Nem akarnak pénzt, és rád tukmálni se szeretnének semmit.

Irán után Türkmenisztán következett.

Norbert: Az egyik legzártabb ország a világon. Csak utazási irodás segítséggel tudunk bejutni és csupán kísérővel mehettünk tovább. Előttünk hajtott egy autó, azt kellett követnünk. Elég körülményesnek bizonyult ez a módi, több áthidalandó probléma jött szembe. A legnagyobbat az jelentette, hogy a fővárosba, Asgabatba kizárólag fehér színű autók mehetnek be. A miénk nyilván fekete volt. Mivel az átfestésre nem jutott energiánk, ezért le kellett rakni a városhatárban, ahonnan taxival vittek tovább.

Maga a város amúgy nagyon jól néz ki; letisztult, nincsenek reklámok az utcán.

Ábel: Szinte minden épület fehérmárványból van. A Türkménbasi hozta ezt a rendeletet. Nekem rettentően bejött Türkmenisztán, Asgabat nagyon látványos a hatalmas monumentekkel, a szép parkokkal és mutatós a nemzeti múzeumuk is. Nem beszélve a Kara-kum sivatagban található Pokol kapujáról.

Beléptetek?

Norbert: Azt azért nem! (nevet) Türkmenisztánban rengeteg földgáz található a föld alatt. Számos próbafúrást végeztek korábban, néhány helyen beomlott a talaj. Ilyenkor szokás szerint meggyújtják a még minimálisan szivárgó gázt, ami egy-két nap alatt elalszik. Itt viszont beomlott egy nagyjából száz méter átmérőjű kráter, a meggyújtott gáz ellenben nem aludt el – és ennek már ötven éve. Nappal értünk oda Derwezébe, egészen fantasztikusan festettek a földből több ponton előtörő lángok. Óriási a hőség, még a gázszagot is érezni. Este aztán az eget is beragyogják a kráter lángjainak fényei valami döbbenetes látványt nyújtva. Nincs még egy ilyen a világon.

Ábel: Este kiültünk sörözni a szélére, az hatalmas feeling volt.

Milyenek a türkmének? Ha jól sejtem, zárkózottabbak az irániaknál.

Norbert: Mondhatjuk. Nincsenek hozzászokva a turistákhoz. Igazából azt se tudják, mit kellene kezdeni velük. Nem alakult még ki a rendszer, ugyanakkor kevesen is érkeznek az országba. Mikor beszélgetsz velük, eleinte zavarban vannak, de alapvetően kedvesek.

Hogyan intéztétek a szállást az út során? Előre foglaltatok, vagy spontán választottatok hotelt, netán sátraztatok, esetleg a kocsiban aludtatok?

Norbert: Rendes szállásaink voltak. Türkmenisztánban nem nagyon lehetett spontánkodni, ott minden előre le volt foglalva az utazási irodán keresztül.

Ábel: A vulkánon menedékházban aludtunk. Autóban vagy sátorban egyszer sem töltöttük az éjszakát, mindig jutott klasszikus háztető a fejünk fölé. Akadtak azért érdekességek: például az utolsó iráni szállásunk Kucsan városában volt, ahová nem foglaltunk előre. Előtte láttuk a neten hogy kb. két szálláshelyből lehet választani, ebből az egyik bezárt. Maradt a másik. Szörnyű állapotok uralkodtak, nem is tudom, hogyan jellemezhetném…

Norbert: …mintha egy munkásszálló már annyira tönkrement volna, hogy be kellene zárni. Mocorgott valami falban egész éjjel, a fürdőszobáról pedig inkább nem is mesélek, de nem volt más választásunk.

Mennyit kértek érte?

Ábel: Nagyon olcsón megúsztuk, átszámítva olyan tizenhét dollárt (6300 forintot) hagytunk ott. Sokat kellett egyébként matekoznunk, amikor fizettünk valamiért, mert előfordul, hogy másféle fizetőeszközt használnak, vagy éppen rövidítenek, ha nem férnek ki a számok. És emellett nem működnek a mi bankkártyáink, csak készpénzt fogadnak el, szóval nem árt egy köteggel a tárcádban tudni. Bár úgy ötven millió riállal se mész nagyon sokra, elég keveset ér.

Norbert: Az a szállás az extrém esetek közé tartozott, találtunk csodás hoteleket is nagyjából tízezer forintos áron. Az egész ország olcsónak számít, ideértve az ételeket, a benzin meg gyakorlatilag ingyen van.

A végén kicsit megnéztétek Üzbegisztánt.

Igen, ez már jóval fejlettebb ország. Irán és Türkmenisztán után érzésre mintha visszatértem volna Európába. Csak egy egész napot autóztunk Szamarkandig. Leraktuk a kocsit, én hazajöttem, Ábel maradt még egy napot.

Ha visszatekintünk a teljes túrára, kinek melyik volt az a pillanat vagy helyszín, hogy azt érezte: na, ezért jöttem, ezt kerestem?

Norbert: Nekem Iránban Iszfahán városa tetszett leginkább. A főtere a világ legnagyobbja, tényleg hatalmas. Bazársor öleli körül, bent egy terebélyes park, plusz gyönyörű templomok sorakoznak. Naplemente környékén jártunk arra, amikor a fények egyre szebbé festették a sziluettet, miközben a helyiek piknikeztek, játszottak, megtelt park több tízezer emberrel.

Akkor és ott volt számomra a tökéletes hangulat, abban a pár percben tudatosult bennem, hogy lényegében ezért indultam el.

Ábel: Nálam a Damávandra visszatérés, mert anno úgy jöttem el onnan, hogy az akkor megismert és megszeretett emberekkel valószínűleg már sohasem találkozom. Ehhez képest újra viszontláthattuk egymást. Megható pillanat volt. Maga a vulkán is, mert csomó részlet ismerősként üdvözölt, emlékeztem néhány dologra.

Norbert: Illetve mindkettőnk számára felülmúlhatatlan élményt jelentett a gázkráter peremén sörözés. Éreztük, hogy most megérkeztünk valahová.

Ha van tanulsága ennek a túrának, mi az?

Norbert: Benzines autóval menj Iránba! (nevet) Valamint lehet, hogy akadnak feszültségek egyes országok között, ám a helyiek alapvetően mindenhol kedves, jóindulatú emberek.

Ábel: Kicsit kapcsolódik Norbi mondandójához,

hogy ha nyitott szívvel és -szemmel járod a világot, akkor sehol nem esik bántódásod.

Megfordultam pár veszélyesnek tartott helyen, legyen az Pápua-Új Guinea, vagy Tanzánia, de ez a tanulság az átélt nehézségek ellenére újabb megerősítést nyert számomra.

Mit lehet tudni a következő szakaszról?

Norbert: Más stílusú lesz, szeretnénk nomád helyszínekre eljutni. A városok helyett a természetre terelődik a hangsúly, jurtákban alszunk például. Tadzsikisztánban és Kirgizisztánban akadnak ilyen jellegű, elhagyatott területek. Állítólag olyan is van, ahol nincs igazán értéke a pénznek, helyette cserekereskedelmet folytatnak az emberek.

Erre hogy lehet felkészülni?

Norbert: Azt mondják, arrafelé értékesek a nálunk pár száz forintért kapható eldobható szemüvegek, mert azokat nehéz beszerezni. Azért nem hinném, hogy betárazok belőlük. Elvileg még a gyógyszerek is értékesebbek a pénznél. Július közepén indulunk, Biskek lesz a végállomás. Egyelőre két barátom van fixen rá, de még alakul a létszám. Könnyebb oda road tripet szervezni, mert nincs szükség például vízumra, és egyik sem mondható veszélyes országnak. Békés, nyugodt helyek, semmitől sem kell tartani.

(Fotók: Molnár Ábel – túra, Gaál Dániel – portré, interjú)

ázsia | road trip | pamkutya | kaland | irán

FOLYTASD EZZEL

Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon

Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van

Rendeld meg a Roadster magazin 16. számát!

Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom