A világ leggyönyörűbb természeti látványosságai éppen annyira lenyűgözőek, mint amennyire halálosak is lehetnek.
Sokan a nyugalmas tengerpartok és a békés hegyi útvonalak helyett izgalmakat, vakmerő túrákat keresnek. Van, akinek ebbe a kategóriába tartozik már Eiffel-torony tetejére való felmenetel is, vagy a Times Square hatalmas embertömege, mások azonban ennél jóval extrémebb dolgokat keresnek.
A világon számos olyan természeti csoda található, amelyet csak az igazán bátrak tudnak megközelíteni. Ezek a látnivalók ugyanis kifejezetten veszélyesek. A Holidu kölcsönző cég körbe is nézett, hogy összeállítsa ezeknek a helyeknek a toplistáját. A rangsor első helyére pedig
a Mont Blanc, Európa legmagasabb csúcsa került.
A Franciaországon, Olaszországon és Svájcon átnyúló hegy hihetetlenül népszerű a síelők és túrázók körében, de a Holidu kutatása szerint évente átlagosan száz haláleset történik a területén. A halálesetek éves átlagát csak a Yosemite Nemzeti Park tudja felülmúlni.
A második legveszélyesebb látványosság a lista szerint a Ben Nevis. A skót hegyen, amely az Egyesült Királyság legmagasabb csúcsa, évente átlagosan három haláleset, és legalább húsz baleset történik.
A harmadik helyen a Fudzsi-hegy végzett. Az ikonikus japán sztratovulkán területén évente körülbelül héten veszítik életüket és tizenegyen szenvednek balesetet.
Íme a világ tíz legveszélyesebb látnivalója:
- Mont Blanc, Franciaország és Olaszország
- Ben Nevis, Egyesült Királyság
- Fudzsi, Japán
- Mount Everest, Kína és Nepál
- Kilimandzsáró, Tanzánia
- Yosemite Nemzeti Park, Egyesült Államok
- Table Mountain, Dél-Afrika
- Matterhorn, Svájc
- Grand Canyon, Egyesült Államok
- Moher sziklái, Írország
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)
helyek | legveszélyesebb | hegy | lista | csúcs
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!