Sok utas csinálja ezt a beszállás előtt, miközben a pilóták meg utálják

Állítólag a pilóták egy része igencsak babonásnak mondható. Van egy gyakori tevékenység, ami az utasok körében népszerűnek számít, ők pedig nincsenek oda érte.

A felszállás előtti fotózkodásról van szó, amikor is az indulást megelőző percekben az utas szelfit készít, háttérben azzal a repülőgéppel, ami majd elrepíti a célállomásra. Bár ez sokak számára meglehetősen furcsának tűnhet, a pilóták közül állítólag többen hiszik, hogy a felszállás előtti fényképezkedés balszerencsét hoz – számol be a The Travel.

Dave Toomey, egy volt második világháborús pilóta visszaemlékezéséből kiderül, hogy egy korábbi pilótatársa nagyon is komolyan vette ezt a babonát.

"Egy nappal egy küldetés előtt egyszer megengedte, hogy fényképet készítsenek róla, aztán a gépét támadás érte, és ezt követően nagy nehézségek árán jutott csak vissza a bázisra" – mesélte Toomey az Air and Space Magazine-nak.

"Alig tudott egy működő motorral hazatérni. Ezután, ha valaki fényképet készített róla, aznap inkább nem repült.”

Egy másik furcsa babona szerint a pilóták egy része soha sem fütyül a repülőgépen, merthogy a fütyülés vonzza a rossz szellemeket. Az Egyesült Királyságban létezik egy hiedelem a „Hét Füttyös” néven ismert titokzatos szellemek egy csoportjáról, akik ugyancsak rossz ómennek számítanak.

Néhány pilóta és pilótanő beszélt a HuffPostnak arról, hogyan repülhetünk "okosabban",  valamint a tapasztalt szakemberek elárulták azt is, mit nem tennének meg soha utasként. Íme, öt tennivaló és tilalom, amit érdemes megjegyezni.

(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)

pilóták | fotózás | szokás | repülés | babona

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A csendes luxus titka: ismerd meg a Falconerit!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom