Hihetetlennek tűnik, de nem az: mindössze ennyi turistát fogadott idén Bali

Azt ugye tudjuk, hogy a járvány hatására óriási visszaesést produkált a turizmus, de aligha van olyan turisztikai célpont, amelyik nagyobb csapást szenvedett el, mint Bali

Mielőtt közölnénk a sokkoló számot, előbb nézzük meg, hogyan állt a kedvelt úti cél 2019-ben és 2020-ban a külföldi turistákat illetően. Két évvel ezelőtt 6.2 millió érkezőt könyvelhetett el, míg tavaly alig több mint egymilliót.

2021-ben viszont a a szigorú határellenőrzési intézkedések és a lezárt repülőtér miatt – nem elírás és nem maradt le egy nulla sem – mindössze negyvenötöt.

"Ez a valaha mért legalacsonyabb szám a külföldi turistákat tekintve" – mondta Nyoman Gede Gunadika, Bali tartomány turizmusért felelős vezetője. A 2021 januárja és októbere közötti időszakra vonatkozó adatot megerősítette a bali központi statisztikai hivatal is.

Mivel a sziget nemzetközi repülőtere szinte egész évben zárva volt a nemzetközi járatok előtt, a negyvenöt turista majd' mindegyike magánjachtokon keresztül érkezett. Bár a repülőtér hivatalosan október 14-től újra fogadja a külföldi járatokat is, eddig csak belföldi gépek szálltak le.

Ahhoz, hogy a külföldi turisták Balira mehessenek, igen szigorú beutazási követelményeknek kell megfelelniük. Be kell szerezniük például egy 300 dollárba kerülő üzleti vízumot (a turista vízum jelenleg nem elérhető), több PCR-tesztet kell csináltatniuk, és speciális egészségbiztosítást kötniük. A teljesen beoltottakra is tíznapos kötelező karantén vár. Ráadásként a közvetlen járatok hiánya miatt a repülőjegyek ára jóval magasabb a szokásosnál.

Ray Suryawijaya, a Bali Badung körzetében működő Indonéziai Szállodák és Éttermek Szövetségének vezetője szerint
ezekkel az akadályokkal nem meglepő a külföldi turisták elmaradása.

Akad viszont némi reménysugár a belföldi turizmus fokozatos visszatérésével. A bali szállodák kihasználtsága jelenleg harmincöt százalék körül mozog, hétvégenként nagyjából 13 ezer belföldi látogató érkezik a szigetre. Ez így biztató az év végére, különösen azon helyiek számára, akik a turizmusból tartják el családjukat. Ellenben aligha lesz elég a 2021-es szezon megmentéséhez.

Balira – csakúgy, mint Thaiföldre vagy a Fülöp-szigetekre – kétféleképpen mehetünk: összepakolunk két bőröndnyi márkás ruhát, megváltjuk a jegyünket a business classra, és lefoglaljuk valamelyik luxushotel óceánra néző szobáját, aztán, ha úgy tartja kedvünk, el se hagyjuk a komplexum privát medencéjét, strandját és fine dining éttermét.

(Forrás: CNN, fotók: Pixabay)

rekord | turisztika | bali | indonézia | turisták

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom