Az év leglátványosabb autós-motoros kalandja – elindult az idei Balkan Rally

Ötvenkét autóval, harmincnégy motorral, tizennégy ország közel százhatvan résztvevőjével útnak indult a III. Balkan Rally, a régió legnagyobb klasszikus autós-motoros túrája, ahol a Player és a Roadster magazin is ott van. A versenyzők nyolc nap alatt, négy országot átszelve teljesítik és fedezik fel a Balkánon húzódó lélegzetelállító útvonalat, miközben különböző kihívásokat is teljesíteniük kell.

Már a rajt sem volt mindennapi: míg tavaly az ikonikus Körszálló, addig idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem előtt vonult fel a színes mezőny, hogy még többen megtudják, mekkora kaland a Balkan Rally, amit egyszer mindenkinek meg kell élnie. A megnyitóra a versenyen nem induló klasszikus járművek is eljöttek, közöttük egy Ford A-modell 1931-ből, vagy a Közlekedési Múzeum „faros” Ikarus 66-osa.

Magyarországon a balkáni úticélok felé tartó rally nem új találmány, már a huszadik század elején is nekivágtak a Buda és Konstantinápoly közti útnak. Trellay Levente, a Balkan Rally egyik alapítója ezzel az eseménnyel nagy múltú hagyományt éleszt újra, hiszen

az autós utazás egykor nemcsak egy közlekedési módnak, hanem önmagában is élménynek számított.

A modern autógyártás korában ez a szemlélet kezd eltűnni, de az idősebb járművek továbbra is magukban hordozzák azt az esztétikát és funkciót, amelynek életben tartása a Balkan Rally egyik célkitűzése.

Nem mindennapi tájakon halad az útvonal,

amelynek megtervezését a világ legkülönlegesebb kalandturisztikai útjait szervező GoBeyond utazási iroda vállalta. Az évek során utasaikat elvitték a Himalája csúcsaira, a Panama-Kolumbia határvidékére és Tanzánia sivatagos területeire, hogy életük legnagyobb élményeit biztonsággal éljék át, de szerveztek már eseményeket Grúzia, Izland vagy Omán területén is. A túra másik megálmodója, Vértes János Benjámin által vezetett iroda gondoskodik a legapróbb részletek megszervezéséről.

A hivatalos rajthoz már a szabadkígyósi Wenckheim-kastély adta a káprázatos hátteret. A versenyzők innen Délvidéken keresztül Belgrádba érkeztek, ahonnan útjuk a szerb síparadicsomba, Kopaonikba vezet, hogy végül Montenegrón, a Dinári-Alpok leghírhedtebb hágóin keresztül érkezzenek a Kotori-öbölbe, ahol gálaeseményen ünneplik majd a célba érkezést. Ha kedvet kaptál hozzá, most kedvezményesen nevezhetsz a jövő évi, 2025-ös Balkan Rallyra, aminek már az útvonala is megvan: jövőre az Adria partján, Dubrovnikig kanyarog az út.

A verseny szervezőivel, Varga János Benjáminnal és Trellay Leventével pedig ebben a podcastben beszélgettünk a túra legszebb és legnehezebb aspektusairól, kiszámíthatatlan helyzetekről, és a Rally jövőjéről.

Nézd meg, milyen volt a tavalyi kaland:

Csak nálunk: itt van Európa egyedülálló túraversenyének aftermovie-ja!

A verseny ma még érdekesség és kuriózum, holnap vagy holnapután akár már Európa egyik legnagyobb presztízsű autós-motoros eseménye is lehet.

autós utazás | autós túra | balkan rally | gobeyond

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom