Rekordpénzért ülnek a majmok a parlamentben

Devolved Parliament – ez Banksy legmagasabb áron eladott képének a címe, mely a napokban kelt el a híres Sotheby's aukciósház árverésén. 4 x 2,5 méteres az alkotás, az arctalan művész legnagyobb képe, vásárlójának kilétét pedig nem hozták nyilvánosságra. Azt viszont igen, hogy összesen tizen licitáltak rá, és tizenkét perc alatt új gazdára talált. A kép a parlamentben ülő majmokat ábrázol, reagálván ezzel a politika, jelesen a brit politika jelenlegi helyztére, akár a Brexit témára is. 

Mi is különösen kedveljük Banksy csípős, elgondolkodtató alkotásait, melynek egyik jó példája a most elkelt Devolved Parliament is. A dolog pikantériája, hogy a vászonra festett kép tíz évvel ezelőtt készült, de ma is ugyanúgy valid témát dolgoz fel, erre pedig egy gyűjtő olyannyira ráharapott, hogy 9,9 millió fontot, vagyis több mint 3,5 milliárd forintot is megadott érte (ez már az adókkal és illetékekkel megtoldott összeg).

A Sotheby's a licitet megelőzően olyan másfél-két millió fontra számított, de összesen tizen szálltak versenybe érte, és végül erre a rekordösszegre tornázták fel a árát. Az aukciósház honlapján megtekinthető a tizenkét perces licitálás. Ugyanilyen magas áron elárverezett popkulturális mű Jean-Michel Basquiat Pyro című alkotása, amely szintén most kelt el.

Ez is érdekelhet:

Ő az, aki Kádár Jánost is meg merte viccelni

Weiler Péter a kortárs magyar kulturális élet fenegyereke. Profi gegmester, aki cartoonsos világának képeit úgy fűzi témánként egy huzalra, mint a legnagyobb amerikai sitcom-gyártók az epizódokat.

(Fotók: Sotheby's, Getty Images)

sotheby’s | társadalomkritika | művészet | kritika | Banksy

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom