Sokkal körülményesebb lesz turistáskodni Európa talán legnépszerűbb városában

Drasztikusnak tűnő intézkedéseket vezetnek be Barcelonában, hogy valamelyest kezeljék a nagy turistacsoportokhoz köthető – leginkább zajos – problémákat.

Ennek értelmében szabályozzák a turisták viselkedését és szigorúbb ellenőrzéseket iktatnak be a vezetett túrákra vonatkozóan.

A legújabb szabályok szerint például a történelmi belvárosban, többek között Antoni Gaudí Casa Battlója és az FC Barcelona Camp Nou stadionja körül zajkorlátozás, létszámkorlátozás és egyirányú rendszer lesz érvényben.

Mivel a látogatók száma lassan visszatér a járvány előtti megszokott szintre, a szabályozás legfőbb célja a helyi lakosokra nehezedő nyomás csökkentése. Az új intézkedésekkel igyekeznek redukálni a nagyobb létszámú turistacsoportok által okozott problémákat.

Az idegenvezetők ezután kénytelenek lesznek lemondani a megafonokról, és helyette fejhallgatót és fülhallgatót kell használniuk, vagy normál hangerővel beszélniük.

Az utazásszervezőknek olyan sétaútvonalakat kell kijelölniük, melyek "minimalizálják a kellemetlenségeket", a túrák pedig innentől kezdve egyirányú rendszerben működhetnek. Az útvonalakat huszonnégy utcára és térre korlátozzák. A túravezetőket arra kérik, hogy olyan megállókat válasszanak, ahol bőven van hely, egyúttal ne jelentsenek akadályt a gyalogosok számára.

A csoportok maximális létszáma harminc fő lehet, ami a Ciutat Vella, vagyis a város legrégebbi negyedének nagyon szűk utcáin tizenötre csökken. Egyes történelmi nevezetességeket csak három-nyolc fős csoportok látogathatnak. Az idegenvezetéssel foglalkozó vállalkozásokat felkérték, hogy a város utcáin történő árusítás helyett arra ösztönözzék a látogatókat, hogy inkább előre foglaljanak túrákat.

A várossal kapcsolatban nemrég megírtuk, hogy Barcelonának elege lett az óceánjáró monstrumokból, pontosabban azok környezetszennyezéséből.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images, Unslplash)

szabályozás | intézkedések | túlturistásodás | problémák | barcelona

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom