A napokban újra kinyithattak a fodrászüzletek Ausztriában, bár a szalonok egyelőre még tanulják az új szabályokhoz való alkalmazkodást. Bécs jómódú kutyáinak ellenben jó ideje nem okoz gondot egy kis fazonigazítás.
A legutóbbi három ausztriai lezárásból kétszer is nyitva maradhattak a kutyakozmetikák, ráadásul a fodrászatokkal ellentétben ott a gazdiktól nem kérnek negatív koronavírus-tesztet.
„Az előző lezárás óta a feleségem vágta le a hajam – mondja Roland Vitecek, ölében a tízéves Yorkshire terrierjével, Lilivel. – Prioritást jelent most, hogy a kutya ápolt legyen” – vallja be, miközben időpontot egyeztet Lili számára mosásra, trimmelésre és szárításra.
A szalon tulajdonosa, Grazyna Jedrasiak elárulta, hogy a március közepétől április közepéig tartó első lezárás jelentős forgalom-visszaesést hozott, ami után viszont kétszer annyi munka szakadt a nyakába.
Mostanság ismét a szokásosnál kevesebb vendég tér be hozzájuk, mert az ügyfelek vagy félnek a fertőzéstől, vagy elvesztették a munkájukat, és nincs pénzük kutyakozmetikusra.
„A kutyám volt az első a családból, aki szépészeti szolgáltatásban részesült – meséli Zlatka Cular hatéves kutyája, Archie társaságában. – Nekem sajnos most nem volt időm fodrászhoz menni, talán később meg tudom oldani.”
Ahhoz, hogy valaki beülhessen egy fodrászüzletbe, egy negyvennyolc óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet kell bemutatnia. Ennek következményeként egyébként a városban alaposan megnőtt a tesztközpontok forgalma.
„Néha az emberek kevésbé ápoltak, mint a kutyáik, mert a kutyák hat-nyolc hetente jönnek hozzám, a gazdáik ellenben hosszabb ideje nem jártak már fodrásznál. Valószínűleg még eltart egy ideig a folyamat, mert nem mindenkinek sikerül rögtön időpontot kapnia a tesztelésre” – zárta Grazyna Jedrasiak.
Bécsi mindennapok
Azok a bécsiek, akik a koronavírus okozta lezárások alatt édességre vágynak, és pont Sacher-tortát ennének, most nagyon boldogok lehetnek. A bécsi Szépművészeti Múzeum pedig kétszázharmincéves lett, komoly kiállítással ünnepelnek.
(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images)
könnyebb | kozmetika | lezárás | fodrászat | bécsIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!