Egy magyarral szárnyal ez a merész kalandokat hajtó, világjáró "utazási iroda"

Van egy globális utazóközösség, amely kalanddal és kreativitással fejezi ki a szabadságot. Ez a The Wind Collective, egy Ghánától Brazíliáig szinte bárhová érvényes élménycsomagot összeállító kis társaság, tele bátor és életigenlő tagokkal, akik szerint az élet túl rövid ahhoz, hogy ne fedezzük fel a világot.

A Wind Collective utazási iroda része teljesen új formátumot követ, amihez hasonló nincs a piacon. Főleg fiatalokra fókuszáló programcsomagokat raknak össze, amit aztán fotózásokkal, videózásokkal vegyítenek. A csomagot maguk között Creative Experience-nek nevezik, és minden esetben szerepel benne egy jótékonysági program is,

például adományokat visznek egy Srí Lanka-i árvaházba, gyerekekkel foglalkoznak, vagy mondjuk tengerpartot takarítanak a helyiekkel Balin.

"Egy Instagramon publikált hirdetésen keresztül találkoztam velük először. A pályázaton filmes szakembert kerestek maguk mellé, a fődíj pedig az egyik kubai tripjük volt. Később – miután nyertem –, kiderült, hogy ez egy londoni startupcég, melynek három alapító tagjával több közös ismerősünk is van. Régóta meg akartak keresni, hogy csatlakozzak hozzájuk. Ennek most tavasszal volt három éve" – eleveníti fel a kezdeteket Kelemen Barnabás, a csapat magyar tagja.

A neve mellett a Head of Content titulust találjuk az impresszumban, vagyis ő felel az összes vizuálért és kampányért, továbbá a kreatívügynökségi részen irányítása alá tartoznak a vágók, a filmesek, a fotósok és a szövegírók.

"Semmilyen értelemben sem tradicionális nyaralásról van szó, amikor útnak indulunk. Megpróbáljuk elkerülni a turistákat (ehhez helyi kreatívokat, instagrammereket hívunk segítségül), és mindig van valami extrém része is a tripnek. Gondolok itt vulkánmászásra, vadvizi evezésre, vízesés ugrásra, tehát csupa olyan vadabb dologra, amiket az emberek maguktól valószínűleg nem tennének meg. És persze ott vannak a bulik" – ismerteti egy átlagos Wind Collective-élmény részleteit Kelemen Barnabás.

Elmondása alapján elsősorban kreatívok (fotósok, videósok, zenészek, színészek) jelentkeznek hozzájuk útitársnak, vagy olyanok, akik kevés szabadidővel rendelkeznek (orvosok, jogászok stb.), hiszen kényelmesebb nekik, ha valaki megszervez helyettük egy izgalmas nyaralást. A világ minden tájáról vannak utasaik, és nagyon büszkék rá, hogy közösségük bőrszíntől, országtól vagy hittől függetlenül tárt karokkal vár mindenkit.

A jelentkezés ügymenete egyszerű: a kalandvágyó szétnéz a honlapon, kiválasztja a neki leginkább tetsző, előre elkészített csomagot – amiben benne vannak a programok, a szállás, egy üdvözlővacsora és a kreatív fotózások, amelyekhez kiküldik a témát –, befizeti a pénzt, aztán lélekben elkezdi a felkészülést a túrára.

Általában tizenöt-huszonöt fős csoporttal vágnak neki a világnak. Semmilyen program nem kötelező, de biztatják az embereket, hogy vegyenek részt bennük, mert így lehet teljes az élmény.

Apropó, élmény: Kuba, Kolumbia és Szaud-Arábia.

Ezt a három helyet tartja Barnabás a legkülönlegesebbnek azok közül, ahol eddig járt. "Kubát azért, mert egy teljesen más világ, mintha visszarepülnél ötven évet az időben. Nincs internet, meg kell ismerned a várost. Nagyon barátságosak az emberek, mindenhol szól a salsa."

"Kolumbia – főleg Medellin – kellemes csalódás volt. Két hónapot laktunk a városban, az egyik legjobb hangulatú helynek tartom, ahol valaha megfordultam. Úgy írnám le, mintha London kreatív részét berakták volna egy gyönyörű, hegyes-völgyes dzsungelbe. Modern, mégis tradicionális, nem utolsósorban pedig csodálatos a kávéjuk."

"Szaud-Arábia valószínűleg a legmeglepőbb a háromból. Még a határnyitás előtt jártam ott először, és bár elég sok arab országba ellátogattam, nagyon pozitív csalódások értek ott. Elképesztő tájak, hihetetlen tengeri korallok, valamint nyitott, érdeklődő, kedves és vendégszerető emberek fogadtak. Azóta már négy alkalommal jártam arra, és mindig ugyanazt tapasztaltam."

Egy átlagos évben általában két-három havonta vált központot, ami azt jelenti, hogy Ázsiától Afrikáig szezononként cserélődik a székhelye. Mindez azzal jár, hogy az év tizenkét hónapjából tíz-tizenegyet az otthonától távol tölt.

Barnabás imádja a munkáját, amit a magunk részéről teljesen megértünk, hiszen gyakorlatilag bejárja a világot, napi szinten hatalmas dózisokban kapja az impulzusokat. "A legjobbnak azt mondanám, hogy nagyon sok kultúrát és emberi történetet látunk, ismerünk meg. Megpróbáljuk mélyen beleásni magunkat a helyiek életébe. Elképesztő helyekre jutunk el, oda, ahová mások átlagos turistaként nem nagyon tudnak. Rengeteg barátot szerzünk a világ minden tájáról, akiket később bármikor kereshetünk. Ráadásul a feleségemmel együtt csináljuk a kreatív dolgokat, ami szintén óriási élmény."

Ez is érdekelhet:

Minden bizonnyal ez most a legmenőbb hazai utazási iroda

A világ legkülönlegesebb helyein hullámlovagolni és síelni, bejárni Japánt lakóautóval, felfedezni motorral a Himalája rejtett zugait vagy UAZ-zal robogni a mongol sivatagban úgy, hogy mindent megszerveznek helyettünk, elég álomszerűen hangzik. Nem az, hála a Beyond The Standardnek.

(Fotók: Wind Collective)

kelemen barnabás | csomag | világjárás | élmény | előre

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom