Minden bizonnyal ez most a legmenőbb hazai utazási iroda

A világ legkülönlegesebb helyein hullámlovagolni és síelni, bejárni Japánt lakóautóval, felfedezni motorral a Himalája rejtett zugait vagy UAZ-zal robogni a mongol sivatagban úgy, hogy mindent megszerveznek helyettünk, elég álomszerűen hangzik. Nem az, hála a Beyond The Standardnek.

Három kattintással könnyedén találunk itthoni szervezésű tematikus sportutat, legyen az kerékpártúra az Alpokban, rafting Szlovéniában, búvárkodás a Karib-tengerben, netán egy túrázással egybekötött kirándulás valami meseszép helyre. Jellemzően ezek az utak baráti társaságból kinőve váltak szervezetté úgy, hogy az alapítók egy idő után idegeneket is magukkal vittek, hiszen egy kirándulás esetében elég alacsony a belépési küszöb: sétálni mindenki tud és jó eséllyel cipője is akad a szekrényben.

A budapesti Beyond The Standard viszont nemhogy nem sorolható ezekbe a kategóriákba, hanem egyenesen olyat ad, amit nem csupán Magyarországon, hanem talán egész Európában egyetlenegy, kalandturizmussal foglalkozó társaság sem.

Az ötlet Vértes János fejéből pattant ki, aki rengeteget járt síelni (hétszeres magyar freeride-bajnok),  könnyedén összelapátolt annyi tapasztalatot, hogy tudja, hová és mikor érdemes menni, hogyan lehet a legjobban kihasználni az adott hegy tulajdonságait. Az igazi fordulópontot azonban egy egyéves, igen intenzívre sikerült, klasszikus ázsiai hátizsákos túra jelentette, melyen rájött,

hogy az alkalmanként felvetődő problémákat viszonylag könnyedén képes megoldani.

A síeléssel egyetemben közelebbi kapcsolatot alakított ki a szörfözéssel is, ami egyrészt kiválóan kiegészíti a léceken csúszást, másrészt esztétikájának és különös vájbjának köszönhetően az egész világon elképesztő népszerűségnek örvend. Mivel itthon rendezvényszervezőként dolgozott, a megfelelő alapok sem hiányoztak, úgyhogy minden adott volt a vállalkozás beindításához.

Ez lett a síelés és a szörfözés mellett motorozásban és lakókocsis túrában utazó Beyond The Standard. A motorozás azért került be a portfolióba, mert János ázsiai kalandjai során tapasztalta meg, hogy akadnak olyan területek, melyeket két keréken – de nem kerékpárral – a legjobb felfedezni és sokkal inkább adja a sokunk által vágyott szabadságérzetet, mintha autóval tennénk meg ugyanezt.

Apropó autó. Az általunk is többször megénekelt lakóautós mozgalom elsősorban Amerikában, Új-Zélandon és Ausztráliában támadja a népszerűségi listák csúcsait, de ehhez azért valljuk be, speciális élethelyzet és elhivatottság kell. Nyaralás szintjén kipróbálni persze hatalmas fíling, de nem mindenki meri bevállalni, mert mi történik, ha... Ha nincs víz, elmegy az áram, vagy netán eltévedek az erdőben, miközben medvék üldöznek.

A BTS vanlife-túrákat is szervez, méghozzá Izlandon és Japánban; azért ezekben az országokban, mert mindkettő bejárásához szükséges az autó és mindkét helyen elég drágák a szállások. Két dolog tehát ebben az esetben máris kombinálva van, úgyhogy innentől kezdve csak a jelentkezőn múlik, el tudja-e kapni a bizonyos #vanlife-életérzést.

"Négy tevékenységet szervezünk, de azt tudni kell, hogy nem klasszikus edzőtáborokról van szó. Vegyük például a szörfözést: aki velünk tart, annyit lovagol a hullámokon, amennyit csak szeretne, bár napi kétszer két óránál többet nem nagyon bír senki. A maradék időben megnézzük a legfontosabb látnivalókat, étterembe megyünk, túrázunk, bulizunk, összesen napi tizenhat órányi programot kínálunk. Általában az utasaink nagyobb része fáradtabban ér haza, mint ahogy elindult... Néha reklamálnak is, hogy de jó lenne egy kis szabadidő" – avat be némi hamiskás mosoly kíséretében a Beyond The Standard filozófiájába Vértes János.

Az első útjuk 2010-re datálódik. Akkor még kvázi nyaralásként tekintettek az egészre, de mostanra már egyáltalán nem számít, melyik szervező mennyit tud szörfözni egy nap, nekik ez kemény munka. János: "Régen elképzeltem, nekem hogy lenne a legjobb, mi férne bele egy napomba és azt próbáltam keresztülverni a csoporton. Ebből aztán visszavettem, mert fizikailag megterhelő volt mindenkinek. Most már sokkal tapasztaltabbak vagyunk, mindent pontosabban be tudunk lőni, így nem csak egy napnak, hanem a két hétnek is tudunk egy ívet adni."

A BTS tehát többet nyújt egy átlagos utazásszervezőnél, mert kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően valamennyi útján komoly helyismerettel rendelkező guideokkal dolgozik.

"Amikor új utakat rakunk össze, az egyik legfontosabb szempontunk az, hogy olyan értékhez jusson az utas, amit egyedül nem kapna meg, vagy megkapna, de rosszabb minőségben, netán drágábban. A kutatómunka Budapestről indul: kiválasztjuk a partnereket, elutazunk hozzájuk, találkozunk velük, hogy aztán elindulhassunk a legalább nyolc-, maximum huszonnégy fős csoporttal, melyben nem csupán magyarok, hanem alkalmanként koreaiak, amerikaiak, lengyelek, osztrákok, dánok, románok és ausztrálok is vannak. Ismerünk jó néhány nagy utazót, akikben megbízunk és gyakran előfordul, hogy megkérjük őket, ha egy általunk feltérképezésre szánt úti cél közelében járnak, kanyarodjanak el arra és nézzék meg. Rengeteg amúgy a visszatérő utasunk, és akadnak olyan útjaink is, melyeket nem hirdetünk meg nyilvánosan, hanem csak nekik szólnak."

Talán ezekből is kikövetkeztethető, hogy a kapcsolati tőke a legértékesebb portékájuk. "E-mailek százait váltjuk a partnerekkel, felköszöntjük egymást a születésnapokon, szinte baráti kapcsolat alakult ki közöttünk" – helyesel János, majd elmeséli, pontosan hogyan néz ki egy BTS-élmény. – "Minden egyes utazás előtt részletes tájékoztatót kapnak az utasok a programokról, mondván, ezek lesznek az elemek, ilyenekre lehet készülni, de akadnak köztük olyanok, amiket a megfelelő időben és a megfelelő helyen lövünk el. Itt arra gondolok, hogy figyelembe vesszük, mennyire fáradt a társaság, és akkor ahhoz igazítjuk az esti programot, vagy mondjuk szörfözés esetén a változó hullámok alakítják a napi eseményeket.

Az Azori-szigeteken például a kinti guide-unk figyelte az árapály-mozgást, a szél irányának változását és erősségét, valamint a nyilt óceán felől érkező hullámokat, és ezekből számolta ki az aznapi szörfözés ideális helyszínét. A flexibilitást tartjuk az egyik legfontosabb erényünknek. Egyszerűbb lenne fix sztenderdizált programmenettel dolgozni, úgy viszont nem lehet a maximumot kihozni minden egyes nyaralásból. Már irodánál nem biztos, hogy megkapják ugyanezt a figyelmességet. Plusz igyekszünk mindig fantasztikus képeken megörökíteni egy-egy ihletett pillanatot, ez is az élménycsomag része."

A – folyton változó árú – repülőjegy, a vízum és a biztosítás viszont nem, ezekben az iroda részletes útmutatással segít, de soha nem a csomag részei, hiszen az árak eltérőek és változóak.

Mit kap akkor a kalandor a pénzéért?

Valamennyi helyszínen szállást félpanzióval (kivéve Mongóliában, ahol az ebéd és vacsora is jár a résztvevőknek a sztyeppén, amikor megállnak az UAZ-zal, kipakolják a tűzhelyet és megsütik a húst), transzfert, autóbérlést, túravezetőt, helyi kísérőt, sporteszközt (szörftől a motorkerékpárig), szerelőt, kísérőautót, kötelező belépőjegyeket, engedélyeket, síbérletet, kapcsolódó szolgáltatásokat (akár privát szörfoktatót), tehát kis túlzással élvezeti cikkekre kell csak költenie.

"Egy himalájai motorostúrát nem tudunk innen, Budapestről maradéktalanul megszervezni. Kell hozzá egy kinti partner, aki elintézi, hogy ha van egy checkpoint mondjuk ötezer méter magasban, két indiai régió közötti határon, akkor ne kelljen kiállnunk a többórás sort, mint egy mezei látogatónak, hanem a helyi guide-unknak köszönhetően azt megkerülve szépen haladjunk tovább" – mondja immáron az utazásokat szervező, társtulajdonos Pataricza Fanni, reprezentálva a BTS igazi erejét. – "Mindenre gondolnunk kell, és ennyi év tapasztalattal a hátunk mögött már tudjuk is, mi az a minden. Persze azért mindig ott motoszkál bennünk a gondolat, hogy mi történik, ha a világ másik végén leszállunk egy csoporttal, és nincsenek ott az előre leegyeztetett motorok. Ilyen még szerencsére nem fordult elő, és most már tudjuk, hogy nem is fog."

Vis maior eset viszont igen, ráadásul filmbe illő történet esett meg Ázsiában az egyik csapattal. "A Himalája-túra utolsó szakaszán polgárháború tört ki, azt a részt kiemelkedően veszélyes területté nyilvánították. A kísérőnk nyugtatott minket, majd folyamatosan informált az események alakulásáról. Minderről én nem tájékoztattam az utasokat addig, amíg nem tudtam, mi lesz a végső megoldás, hiszen nem akartam pánikot kelteni. A részletekbe nem mennék bele, legyen elég annyi, hogy változtatnunk kellett az útiterven: új repjegyeket kaptunk az indiaiaktól, és a kijárási tilalom ellenére biztonságos körülmények között a polgárháborús Kashmirban is tehettünk egy kört. Ez a programváltozás egyébként egy nem várt ajándékkal járt: a módosított útvonal miatt fantasztikus helyeket fedeztünk fel. Egy ősi törzsnél töltöttük az éjszakát, melynek tagjai hatalmas fonott hajjal a fejükön, nagyjából középkori állapotok között, teljes írástudatlanságban élnek, patakokat térítenek el, földet művelnek. Azóta visszajárunk hozzájuk."

Akit tehát imád sportolni, annak óriási pluszt adhat egy Beyond The Standard által szervezett utazás. Nem csupán nagyobb sikerélményt érhet el az adott sportágban, hanem közösségi élményt is kap,

illetve ne hagyjuk ki a legfontosabbat: a problémamentességet.

"Felszállsz a gépre és onnantól kezdve minden kulcsrakész. Azt szoktam mondani, hogy akik velünk jönnek, azok utálják a klasszikus társasutazásokat. Mi nem az irodáknak, hanem az egyéni utazásnak vagyunk a konkurenciái. Elcsépelten hangozhat, hogy barátságok szövődnek a kalandjaink során, pláne, hogy felnőttkorban azért már nehezebben barátkozik az ember, de tényleg így van" – mondja az alapító.

Az élmények tényleg a felejthetetlen kategóriába kerülnek, elvégre nem mindennap fordul elő az emberrel, hogy egy sítúrán a hegyi mentők vezetője kötéllel ereszti le a szűk és meredek sziklafalon biztonságos körülmények között, tehát a komfortzónájából kikerülve számára addig elképzelhetetlen dolgot csinál.

A BTS egyébként most szombaton tartja a második csúcstalálkozóját, melyen élménybeszámolók, előadások, koncertek, evés-ivás és beszélgetések jelentik a főbb programpontokat.

Ez is érdekelhet:

Adj gázfröccsöt a szabadságnak Európa legszebb tájain! – Adrenaline Rush Rally

Hogyan hangzana egy utolsó puzzle-darabig megtervezett, Európa legszebb hegyvonulatai között kanyargó többnapos autós túra közös bulikkal és a csodálatos tájakkal?

(Fotók: Beyond The Standard)

lakóautó | fejedelmi | szervezett | | csoportos

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom