Bevezetik a minimálbért Genfben, a világon a legmagasabbat

Nem meglepő, hiszen az egyik legdrágább városról van szó. 

A világon eddig Ausztráliában volt a legmagasabb az órabérminimum: a 19,84 ausztrál dollár 13,15 svájci franknak felel meg, de a Svájccal szomszédos Németországban és Franciaországban is jóval kisebb a minimálbér: 9,35, illetve 10,15 euró.

Svájcban nincs országos szinten meghatározott minimálbér, és a szavazók 2014-ben elutasították egy nemzeti szintű bérminimum (huszonkét frank/óra) bevezetésének lehetőségét. Genf lakosai maguk is korábban már két alkalommal – 2011-ben, majd 2014-ben – mondtak nemet egy helyi szinten érvényes minimálbérre. Most a huszonhat svájci kanton közül – Jura és Neuchatel után – harmadikként hagyták jóvá az órabérminimum bevezetését.

A Genf várost magába ölelő, azonos nevű kanton lakosai a vasárnap tartott népszavazáson jóváhagyták, hogy a teljes munkaidőben dolgozók óránként legalább huszonhárom svájci frankot (25,21 euró) kapjanak, ami nagyjából 9200 forintnak felel meg.

A jövő év elején Ticino is csatlakozik hozzájuk, Basel-Stadt kantonban pedig népszavazáson döntenek e kérdésben.

A huszonhárom svájci frankos órabérminimum a heti negyvenegy órás munkaidővel számolva 4086 frankos (közel 1,4 millió forintos) havi fizetést jelent. A szakszervezetek azzal indokolták az összeget, hogy ennél kisebb jövedelemből lehetetlenség emberhez méltó megélhetést biztosítani.

Abban, hogy a szegénység és bizonytalanság kezelését célzó kezdeményezést ezúttal támogatta a genfiek jelentős többsége, valószínűleg szerepet játszott a vagyoni különbségeket is tovább mélyítő koronavírus-járvány. A dúsgazdag Genfben ugyanis a járvány kezdete óta a szegénység szembeszökő jeleként mindennapos látvánnyá vált, hogy nélkülözők hosszú sorokban várakoznak élelmiszerekre és más létfontosságú termékekre.
Az is fontos tényező azonban, hogy Genfben kiemelkedően magasak a megélhetési költségek, részben amiatt, hogy az ENSZ és más nemzetközi szervezetek alkalmazottai adómentesen magas béreket kapnak.

Egy tipikus kétszobás lakás havi bérleti díja háromezer frank (kicsivel több mint egymillió forint), az élelmiszerárak a németországi duplájára rúgnak, egy csésze kávé pedig négy-öt frankba (1400-1700 forint) kerül.

A Mercer nemzetközi tanácsadó cég felmérése szerint Genf a világ kilencedik legköltségesebb városa a külföldiek számára.

Ez is érdekelhet:
Ezekben a városokban a legdrágább új életet kezdeni

New York némi meglepetésre csak hatodikként zárt.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

drága | fizetés | minimálbér | genf | Svájc | árak

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom