A gazdag turistákra pályázott az úti cél, de nem jött be a terv

Bhután tavaly napi kétszáz dolláros (körülbelül hetvenezer forintos) díjat vezetett be azoknak, akik az országban akarnak éjszakázni, hogy a Covid után fellendítse a turizmust. A terv azonban nem váltotta be a reményeket.

Bhután tavaly szeptemberben vetett véget a két évig tartó korlátozásoknak, és nagyot emelt a hatvanöt dolláros (körülbelül 23 ezer forintos) "fenntarthatósági díjon", mondván, hogy az összeget a látogatók által termelt szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozására fordítják.

A turisták azonban nem igazán özönlöttek a himalájai királyságba, ezért az előbb vámmentes arannyal, majd kedvezménnyel próbált javítani a helyzeten, de úgy tűnik, mostanra belátta, hogy ez nem elég: a legújabb döntés szerint

szeptemberől megfelezik a díjat, és „mindössze“ száz dollárt (harmincötezer forintot) kell fizetni pluszban egy-egy éjszakáért, ami már jóval közelebb áll az eredeti, hatvanöt dolláros elképzeléshez.

Az új díj négy évig lesz érvényben.

A turisztikai minisztérium közleménye szerint a lépést tekintettel a turisztikai ágazat fontos szerepére a munkahelyteremtésben, a devizabevételek és az általános gazdasági növekedés fellendítésében teszik meg.

Bhután hosszú elszigeteltség után 1974-ben nyílt meg a turisták előtt, akkor összesen háromszáz látogatót fogadott. 2019-ben már 315 600-an jártak itt, 15,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

Bhután mindig is óvakodott a tömegturizmustól, és a hegymászást is tiltja, hogy megőrizze csúcsai szentségét. Az idegenforgalmi díj célja, hogy a többet költő utazókra korlátozza a látogatókat, akik töredékét teszi ki a Nepálba érkezők számának.

Idén január óta több mint 56 ezer turista látogatott el Bhutánba, ebből körülbelül 42 ezer indiai állampolgár volt, akiknek csak napi 1200 indiai rúpiát kell fizetniük.

Nem Bhután az egyetlen úti cél, amely már nem fogadja tárt karokkal a turistákat.

(Forrás: CNN, képek: Getty Images)

költségek | idegenforgalmi adó | fenntarthatósági díj | napidíj | bhután

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom