A Côte d’Azur egyike a világ azon kevés pontjainak, ahol az ember percenként tízszer találja szembe magát képernyővédőnek is beillő tájképekkel. A francia Riviérának megvannak a maga szupersztárjai, a Cannes-ok, Monacók, Nizzák, St. Tropez-k, de ott vannak azok a relatíve ismeretlen kisvárosok, amelyek nem annyira csillogóak, de mégis tele vannak felfedezetlen kincsekkel. Biot ilyen hely.
Biot egy tízezres kisváros Antibes közelében, a part menti hegyek ölelésében. Igazi kulturális nagyágyúvá Fernand Léger kubista művész tette, aki az ötvenes években itt vásárolt magának egy villát. Ma a helyi mércével mérve monumentálisnak is nevezhető Musee National Fernand Léger őrzi az emlékét, így aki oda van a 20. századi izmusokért, ezt az intézményt ne hagyja ki.
Autóval Biot-ba érkezni nem a legegyszerűbb mutatvány, a történelmi városközponthoz közeli utcácskákat nem autósforgalomra szabták, így relatíve sok a közlekedési lámpa, amely a forgalmat hívatott irányítani. Megérkezni azonban így is emlékezetes, mivel a dombtetőn ülő kőváros a tornyaival nagyon vadromantikus látványt nyújt.
Ha Biot manapság híres valamiről, azok az üvegművészek. Az egyik legsikeresebb a Pierini Üveggyár, ahol ottjártunkkor éppen egy neves amerikai művészházaspár ügyködött egy üveghomár elkészítésén. Aki itt megfordul, nemcsak színes üvegtárgyakat láthat, azt megnézheti, hogyan készülnek. Tanulságos volt megfigyelni, hogy négy-öt ember kellett a homár farkának és testének összeillesztéséhez, ami megmagyarázza, hogy ez a laikus szemmel nézve meglehetősen giccses objekt miért is kerül majd hatezer euróba, azaz megközelítőleg 1,8 millió forintba, ha a polcokra kerül (és ez még messze nem a legmagasabb árú tétel: a tulajdonos Antoine Pierini bambuszinstallációi 20 ezer euró körül mozognak). Az egykoron malomként funkcionáló épületben a 38 éves Antoine szívesen vezeti végig az embert, és akár az apjának is szívesen bemutatja a vendégeket. Mondanunk sem kell, hogy a papa is neves üvegkészítő mester volt a maga idejében.
Biot többek között azért is izgalmas hely, mert harminc kilométeres sugarú körben megtalálhatjuk a francia Riviéra gyöngyszemeit. A Villefranche-hoz, Cap du Ferrat-hoz, Èze-hez hasonló kisvárosokban az a vonzó, hogy távolból olyan hangulatosabb látványt nyújtanak, hogy néha jobb csak elsuhanni mellettük. Nem árulunk el újdonságot azzal, hogy errefelé autózni, motorozni, bringázni az egyik legkellemesebb dolog a világon.
A tengerparton kanyargó szerpentineken száguldani nem lehet, nem is ajánlott, mindenki boldogan gurul hatvannal-hetvennel, és szívja magába ezt a szikrázó kék ég, a hegyoldalakba épült városkák, a ragyogó azúr vízen lebegő hajók látványából áradó, egészségre pozitív hatású könnyű drogot.
A Côte d’Azur nem vad táj, a természet itt elegáns formáját hozta, be sem kell kapcsolni a rádiót, az ember szinte anélkül is hallja Serge Gainsbourg-t és Jane Birkint, vagy Francoise Hardy-t.
Cap du Ferrat-nál a félsziget csücskében érdemes megállni, és megkeresni a kultikus Hotel Cap du Eden Roc-ot. A régiót bemutató korábbi cikkünkben már említettük a vence-i Chateau Saint Martint, nos, az Eden Roc a lánc híresebb tagja, amely nem véletlenül a wannabe Insta-sztárok, és igazi A listás hírességek egyik kedvelt helye, és Grand Hotel du Cap Ferrat is elég különleges és arisztokratikus intézmény.
Innen már csak egy ugrás, nagyjából tíz kilométer a világ egyik legszürreálisabb helye, Monaco, amely esetében nagyon nehéz bepillantani a csillogó felszín mögé. Talán nincs is miért, mert talán nincs is ott semmi. Ironikusan azt is mondhatnánk, Monte-Carlót a szerénységéért szereti az ember, itt senki sem vág fel a vagyonával, szerény és visszafogott mindenki, maga a skandináv lagom ölt itt testet – se nem sok, se nem kevés, pont elég. Ha viszont megbarátkoztunk a bevásárlótáskákkal megpakolt öltönyös sofőrök látványával, és azzal, hogy az egy négyzetméterre jutó Ferrarik, Bentleyk és Rolls–Royce-ok számával talán csak Dubaj vetekedhet, akkor még szórakoztató is a maga módján. Végiggurulni a kikötőtől a Kaszinóig és tovább kétségtelenül az egyik legjobb trip a környéken.
Biot-ból Antibes tíz, Cannes bő húsz perc, így ha nagyvárosi vájbokra vágyunk, érdemes főként az utóbbit felkeresni. Ha Monaco nem létezne, a Côte d’Azur koronaékszere Cannes lenne. Persze így is megvan nekik Európa egyik A kategóriás filmfesztiválja, amelyet a pálmaágak formájában igyekeznek is mindenki tudomására hozni – ott vannak a házfalakon, a járdán, képeslapokon, mindenhol. Egy délutáni séta során érdemes felkeresni a kötelezőket, a régi kikötőt, sétálni egyet a Croisette-en vagy a mögötte lévő utcákban. A Rue d’Antibes a város második számú vásárlóutcája (az első a már említett Croisette), két utcával odébb, a Rue Hoche-on pedig egymást érik a kúlabbnál kúlabb bárok, éttermek és bisztrók.
A rövid körutazás után térjünk vissza kiindulópontunkhoz, Biot-hoz. Földhözragadt szerénységével és hétköznapiságával a Cote d’Azur ellenpontja Biot történelmi óvárosa, egy meredek és szűk utcácskákból álló labirintus, amelyben jó egy kicsit elveszni.
Kávézókból és bisztrókból nincs túl sok, ami arra utal, hogy Biot-t még nem fedezte fel magának a turizmus, ami így a 21. század elején, egy elképesztően népszerű régió közepén nagyon értékelhető tényező. Errefelé járva tehát érdemes kicsit túlmenni a bevett célpontokon, mert a Vence-hoz és Biot-hoz hasonló kisvárosok tehetnek igazán emlékezetessé és egyedivé egy Côte d’Azur-i látogatást.
További információ a Côte d’Azur turisztikai honlapján.
Ez is érdekelhet:
Kevesen tudják, mennyire jó hely, és meg kevesebben mennek el oda, hogy ezt meg is tapasztalják.
(A szerző fotói, Getty Images, Côte d'Azur turisztikai hivatal)
riviéra | biot | coted’azur | franciaország | Nizza | cap du ferrat
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!