A Boeing kénytelen lesz elhalasztani legkelendőbb géptípusainak, a 737 Maxoknak a leszállítását, miután az egyik beszállító újabb gyártási hibát talált. Ez pedig tovább növeli a bajba jutott amerikai gyártóra nehezedő nyomást.
A cégnek mintegy ötven, még át nem adott gépen kell javítási munkákat végeznie, miután a beszállító két hibásan kifúrt lyukat talált a törzsön, amelyek túl közel vannak az ablak fémkeretének széléhez.
A hibát az eddig vizsgált negyvenhét géptörzsből huszonkettőnél fedezték fel, de néhány már üzemben lévő 737-esen is előfordulhatnak.
Az Alaska Airlines gépének balesete után komoly figyelem irányul a Boeing gyártási folyamataira. Egészen addig a cég igyekezett növelni a szalagról lekerülő 737 Maxok számát, amit évekig tartó pangás előzött meg, miután két repülőjük tervezési hiba miatt zuhant le.
Legutóbb még Sir Tim Clark, az Emirates Airlines vezetője is jelentős változtatásokat követelt a Boeingnél. Egy interjúban azt mondta, hogy a Boeingnek ez az utolsó esélye, miután egyre romlik a gépeinek minősége. Nem Clark ugyanakkor az egyetlen kritikus, aki szerint a Boeing túlságosan a pénzügyi megtérülésre összpontosít a biztonság helyett.
Az ehhez hasonló hírek fényében nem meglepő, hogy sokan már nem tartják biztonságosnak ezt a géptípust, és ha tehetik, ki is szűrik azokat a szóba jöhető járatok közül. Ugyanakkor nemcsak a Boeingekkel adódnak kisebb-nagyobb problémák.
(Forrás: The Guardian, képek: Getty Images)
gyártás | hiba | boeing | javítás | biztonság
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!