Ha szeretnél olyan boldog lenni mint egy finn, akkor van egy jó hírünk

Sokunk számára misztikumnak tűnhet, hogyan lehet egy egész ország folyamatosan derűs, de most a finnek elárulják a titkukat – ráadásul ingyen.

Valamit nagyon tudnak ott a messzi északon. Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy a finnekbe egyszerűen kódolva van a boldogság, a kutatók szerint azonban nem ez a helyzet. Korábban a World Happiness Report felméréséből az derült ki, hogy a finnek ugyan boldogabbak, mint az ország más nemzetiségű lakosai, ám a Finnországban letelepedett bevándorlók is a világ legboldogabb bevándorlóinak számítanak. A titok nyitja nem a finn DNS-ben rejlik, sokkal inkább abban, hogy miképpen élik az életet.

A világjárvány sem húzta le a finnek életvidámságát. A pozitív életszemléletüket most anélkül kitanulhatjuk, hogy el kellene utaznunk hozzájuk, ugyanis ingyenes online kurzust indítanak, melyen szakértők árulják el a boldogságuk okát.

A május közepén kezdődött, június végéig tartó tanfolyamokon hat szakember mutatja be azokat a tevékenységeket, amelyek hozzájárulnak a jó kedélyhez.

Egyes tanulmányok a boldogság okát a rendszeres, napi szokásokhoz tulajdonítják. Ilyenek a rövid séták, a jeges vízben fürdés, vagy a friss ételek fogyasztása, és persze jól jönnek az ország bizonyos strukturális támogatásai is. Finnország hetvenöt százalékát erdő borítja, a tiszta levegőnek köszönhetően pedig kevésbé alakul ki az emberekben a depresszióra vagy szorongáshoz köthető hajlam. Az ország jól ismert kiváló egészségügyi, jóléti és oktatási rendszeréről is.

Ami az órákat illeti, az újságíróként és terapeutaként dolgozó Päivikki Koskinen a szaunázás és a jeges vizes fürdőzés előnyeiről tart online előadást, melyek előttt azt javasolja a tanítványoknak, hogy vegyenek egy hideg fürdőt. Sasu Laukkonen Michelin-csillagos séf nem várja el az érdeklődőktől, hogy megfagyjanak, helyette inkább az ételekre fókuszál.

A Rent A Finn Goes Virtual néven indított akció a 2019-es Bérelj egy finnt programon alapul, ami akkor a tanulás legjobb módjára, a gyakorlati tapasztalatra épített. Ennek keretében egyrészt lehetőséget biztosított a Finnországba utazásra, másrészt egy boldogságvezető segítségével természetközpontú, nyugodt napokat kínált. A 2020-as boldogságtanfolyam a Facebooktól kezdve a YouTube-on át az Instagramig többféle platformon elérhető mindenki számára, aki pedig igényli, privát foglalkozásra is jelentkezhet.

(Fotók: Unsplash)

online | finn | élet | boldog | finnország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom