Ebben a finnországi házikóban gyakorlatilag eggyé válhatunk a természettel

Mindössze kilenc négyzetméter alapterületű, két ággyal, tűzhellyel, és éjjeliszekrénnyel felszerelt ez a nagyrészt fából eszkábált, napelemekkel ellátott futurisztikus kabin Helsinki városának tengerpartján

Teljesen hiába való próbálkozás a házban a wifijelszó utáni vadászat, és azon is fölösleges agyalnunk, vajon megtaláljuk-e azt a csatornát, amelyik adja az esti meccset.

Merthogy se internet, se televízió sincs.

A Robin Falck által tervezett Nolla kabin lényegében egy kísérlet: legfőbb célja, hogy felfedezzük, hogyan tudnánk élni ilyen puritán körülmények között és minél közelebb legyünk a természethez.

Az éjszakánként kilencezer-hatszáz forintért bérelhető kis lakást a megújuló energiával foglalkozó Neste cég építtette az Út a zéróig névre keresztelt kampány keretében.

A fenntartható fejlődést szeretnék népszerűsíteni, a kabin bérleti díjaiból beáramló összeget pedig átutalják az Ocean Cleanup környezetvédő szervezetnek.

Ez is érdekelhet:

Hulladékból dizájntermék – Projektek, ahol a fenntarthatóság az első

Mi lenne, ha a hulladék nem az óceánokban, hanem újra a gyárakban végezné? Ezek a projektek pont erről szólnak.

(Fotók: Airbnb)

faház | Nolla | kis ház | megújuló energia | bérelhető

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom