Szokatlan és aggasztó mozgást detektáltak: bármikor összeomolhat a híres olasz torony

Az építményt hónapok óta szoros megfigyelés alatt tartják, mert a gyenge alapozás miatt már eddig is ferde volt. Most azonban egyre intenzívebb mozgást észleltek az érzékelők.

A 12. században épült Garisenda-toronyról van szó, amely egyike Bologna úgynevezett ikertornyainak. A másik a magasabb Asinelli torony, amely turisták számára is nyitott.

A középkorban egy város rangját többek között a tornyai mutatták meg már messziről, mára azonban néhányuk felett azonban eljárt az idő. A negyvennyolc méter magas Garisenda például már négy fokos szögben dől, majdnem utolérve az öt fokos pisai ferde tornyot, amely viszont minden évvel egyre egyenesebb lesz.

A héten a "rendellenes rezgések" észlelése miatt lezárták az építmény körüli utakat és az Asinelli tornyot is, hogy az egyetem kutatói beható vizsgálatnak vessék alá a jelenséget, és a forgalom ne zavarja a mérések pontosságát.

Olyan akusztikus érzékelőket helyeztek el, amelyek detektálják a recsegéseket illetve a repedések hangját, és felszereltek egy ingát is, amely a mozgást követi.

A Garisenda valójában több évszázada dől, és már a 14. században is az összeomlásától tartottak. Ezért tíz méterrel csökkentették a magasságát, majd az évtizedek során további beavatkozásokon esett át. 2019-ben acélszalagokat szereltek köré, 2022-ben pedig habarcsinjekciókkal erősítették meg az alapokat, de úgy tűnik, a munkálatok nem oldották meg a fő problémát.

Nemcsak Bolognában találunk olyan turistalátványosságot, amelyet az összeomlás fenyeget, viszont ez a város lehet az egyik legjobb választás, ha Olaszországban kezdenénk új életet.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

biztonság | Garisenda | torony | ferde torony | tornyok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom