Bonyolult év volt 2020, de a magyar divatélet így is pörgött

Az átalakuló gazdaság és a szektor visszajelzései alapozták meg a Magyar Divat & Design Ügynökség 2020-as projektjeit.

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ), a hazai divat- és dizájnágazatok támogatása érdekében működő szakmai szervezet 2020-ban a tervezett programjai mellett olyan kezdeményezéseket indított el, amelyek az iparági szereplők visszajelzéseire építve nemcsak a vírushelyzet kihívásaira reagáltak, hanem a vállalkozások versenyképességét növelő céllal valósultak meg. A pandémia szektorra gyakorolt hatásait kérdőívben mérte fel az ügynökség, amely alapján évtizedek óta egyedülálló, 15 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílt a divat- és dizájnipari vállalkozások számára. 2021-ben az MDDÜ célja továbbra is az, hogy az iparág fejlesztését célzó stratégiai pillérek mentén a kihívásokra rugalmasan reagáló, valós, releváns szakmai támogatást nyújtson az iparági szereplőknek.

2020 tavaszán a hazánkba berobbant koronavírus-járvány okozta helyzet feltérképezése érdekében az MDDÜ kérdőívvel mérte fel a világjárvány divat- és dizájniparra gyakorolt hatásait, valamint a látható következményeket, melyre közel négyszáz vállalkozás küldte el válaszát. A kitöltők többsége az anyagi támogatás és a szakmai tanácsadás igényét jelölte meg a segítségnyújtás legfontosabb formáira, mely visszajelzéseket az ügynökség programjainak újratervezésekor kiemelt figyelemben részesített.

Az MDDÜ szakmai partnerként vett részt az előminősítési rendszer, valamint a pályázati felhívás kialakításában. Az iparág visszajelzéseire alapozva több módosításra is sor került – például kibővült a pályázaton résztvevők lehetséges köre, a támogatás által beszerezhető gépek köre, illetve a munkabér is bekerült a támogatott tevékenységi körök közé.

Az ügynökség a 2020-as év kihívásaira és az iparági szereplők kérdőíves visszajelzéseire reagálva újratervezte programjait: összesen húsz projektet szervezett, amelyen közel száz tervező vett részt. Az év elején tizenegy magyar dizájnmárka mutatkozhatott be a párizsi Maison & Objet nemzetközi szakvásáron. A Camera Nazionale della Moda Italianaval kötött stratégiai megállapodásnak köszönhetően pedig nyolc divatmárka kapott lehetőséget arra, hogy két alkalommal is bemutathassa legújabb kollekcióját a Milano Fashion Weeken. Továbbá a HFDA Academy Fashion Flash és Design Dialog keretében online kerekasztal-beszélgetéseket szervezett, New View címmel pedig videó- és podcastsorozatot valósított meg a vállalkozások szakmai támogatásáért.

Az oktatásfejlesztési pillér alatt elindult a Szakképzésfejlesztést támogató program, amely a kreatívipari hiányszakmák presztízsét igyekszik visszaállítani, valamint a V4-es országok bevonásával lezajlott az első digitális Budapest Fashion & Tech Summit konferencia is. A gyártásfejlesztési stratégiai pillér szerves részét képezte a gyártók fejlesztését szolgáló Gyártó mentorprogram, de a Design LAB inkubációs program keretében is létrejött hét sikeres gyártó-tervező kollaboráció. A járványhelyzet ellenére is hatalmas sikert arattak a Budapest Central European Fashion Week rendezvényei és Budapest Design Week keretében megrendezett 360 Design Budapest kiállítás. Ezentúl közel százhetven regisztrálónál tart a 2020-ban indult HFDA Spot, amelynek célja, hogy elősegítse a kreatív ágazaton belüli szakmai kapcsolatépítést a gyártók és a tervezők között.

Az MDDÜ-nek kiemelt célja a szektorra jellemző forráshiány kezelése, amelyhez további segítséget nyújtott az MFB csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealapkezelővel 2019-ben kötött stratégiai megállapodás. Ennek keretében 2020-ban még szorosabb együttműködés vette kezdetét és megkezdődött, a technológiai újításokat is tartalmazó iparági startupok forráshoz jutását célzó Divat & Design Tőkealap portfóliójának kiépítése, mely révén több jelentkezés is sikeres befektetéssel zárult. A Hiventures és a Startup Campus tavaly ismét partnere volt az MDDÜ-nek a HFDA Startup Program megvalósításában, amelynek keretében a rekordszámú hatvanegy jelentkezőből, végül három divat- és dizájnipari innováció és fejlesztési ötlet is elnyerte a Hiventures 15 millió forintos befektetési ajánlatát.

Hosszú tervezési folyamat után december elején elindulhatott a kizárólag magyar divat- és dizájnmárkákat felvonultató Budapest Select Concept Store webshop, amely hazai és nemzetközi szinten egyaránt megjelenési, valamint értékesítési lehetőséget biztosít Magyarország tehetséges tervezőinek. Az online üzlet megvalósításával az MDDÜ átvállalta a márkák digitális fejlesztési terheit, ezzel is támogatva őket a vírushelyzet okozta bevételkiesések enyhítésében.

Az MDDÜ dizájnvonalon sem tétlenkedett, több izgalmas hazai projektet is lebonyolítottak. A DesignSpeed programban ígéretes hazai tervezők külföldi szakemberekkel feljeszthették vállalkozásaikat, igaz, csak online formában, a járvány ugyanis a legtöbb nemzetközi programhoz hasonlóan azokat a milánói és párizsi eseményeket is elsöpörte, amelyen személyesen részt vehettek volna.

karantén | hfda | koronavírus | MDDÜ

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom