Ez vezetett a világhírű séf öngyilkosságához egy új elmélet szerint

A könyv Anthony Bourdain utolsó napjairól szól és egy elméletet is megfogalmaz arról, hogy az ünnepelt séf miért vetett véget önkezével az életének, egyúttal pedig a haláláért közeli barátait és családját is okolja.

2018-ban, Anthony Bourdain halálát követően a gasztronómiai világ elvesztette egyik legnagyobb bajnokát és egyik legizgalmasabb személyiségét. Az elmúlt négy évben könyvekben és filmekben próbálják az alkotók megérteni, hogy a séfből lett televíziós műsorvezető miért vetett véget saját életének.

A Bourdainről szóló új életrajzi könyv ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni, miközben részletesen feltárja a séf utolsó napjait, valamint személyes életének és karrierjének legfontosabb állomásait. A Down and Out in Paradise: Anthony Bourdain élete című könyvet Charles Leerhsen újságíró írta.

Úgy tudni, több mint nyolcvan interjún, fájlon, különböző szövegeken és e-mailes levelezéseken keresztül mutatja be Bourdain életét, mindezt pedig úgy teszi, mintha az információk Bourdain saját telefonjáról és laptopjáról származnának. Ezek miatt pedig már most számos kritika éri a szerzőt.

Christopher Bourdain, Anthony Bourdain testvére a The New York Timesnak azt mondta,

semmi sem igaz abból, amit a szerző a családjukon belüli kapcsolatokról és interakcióikról ír.

A Simon & Schuster kiadó azonban kitart a könyv mellett, és azt tervezi, hogy október 11-én meg is jelentetik.

Leerhsen beszámolójában nagy hangsúlyt fektet Anthony Bourdain és Asia Argento kapcsolatára, akivel a séf körülbelül két évig volt együtt. A könyv elmélyül zűrzavaros, hullámzó kapcsolatukban, és sugalmazza, hogy

ez egy olyan tényező volt, ami hozzájárulhatott a séf öngyilkosságához, mivel teljesen megváltoztatta.

A szerző a Times-nak úgy fogalmazott: szerinte az utolsó napjaiban és óráiban Bourdain rájött, hogy mivé lett és végül tudta, hogy nem akar többé az lenni, akivé vált.

Bourdain legközelibb hozzátartozói és barátai közül többen megtagadták, hogy Leerhsennel beszéljenek a könyvvel kapcsolatban, mégis sikerült a séf életének nagyon személyes, intim részleteinek is a nyomára bukkannia. A könyvet várhatóan az olvasók falni fogják.

(Forrás: RobbReport, fotók: Getty)

séf | öngyilkosság | anthony bourdain | könyv | sztárszakács

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom