A britek szerint erőteljes egészségügyi okok is indokolják a korlátozások eltörlését

Viszont mégis úgy gondolják, hogy a Covidot nem lehet kiírtani és meg kell tanulnunk együtt élni vele. 

A gazdasági okok mellett erőteljes egészségügyi indokok is a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások teljes feloldása mellett szólnak, írta vasárnap megjelent cikkében Sajid Javid brit egészségügyi miniszter.

A brit kormány az eredeti, június 21-i időpontról négy héttel későbbre, július 19-re halasztotta a még érvényben lévő utolsó jogi korlátozások megszüntetését, elsősorban azzal a céllal, hogy az oltási kampány lépést tudjon tartani a fokozottan fertőzőképes, Nagy-Britanniában dominánssá vált delta koronavírus-variáns terjedési ütemével.

Sajid Javid a Mail on Sunday nevű lapnak írt cikkében ugyanakkor kifejtette:

jól ismertek az ország megnyitása mellett szóló gazdasági érvek, de ugyanennyire sürgetők a nyitás egészségügyi indokai is.

A kényszerűségből meghozott korlátozó intézkedések a családokon belüli erőszakcselekmények számának megdöbbentő mértékű emelkedéséhez vezettek, és rettenetes hatást gyakoroltak nagyon sok ember mentális egészségi állapotára is.

Mindemellett a legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni oltások hatékonyak: a statisztikai hivatal új felmérése szerint a brit felnőttek nyolcvan százalékának szervezetében mutathatók ki a koronavírus-fertőzéstől védő antitestek.

Javid szerint Nagy-Britannia jó úton halad a korlátozások július 19-i feloldása felé, annál is inkább, mivel nem lehet olyan időpontot kijelölni a teljes nyitásra, amely mentes a kockázatoktól. Az egészségügyi miniszter szerint őszintén el kell ismerni, hogy a koronavírust nem lehet kiirtani, és meg kell találni a módját annak, hogy miként lehet elviselni a létezését, csakúgy, mint az influenza esetében. Nálunk pedig már most lehulltak a maszkok és a korlátozások utolsó morzsái is.

(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)

britannia | járvány | feloldás | influenza | angol | eltörlés

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom