Több ezer járatot töröl ez a két légitársaság az ősztől, magyarok is vannak köztük

A British Airways és a Lufthansa további járatokat kénytelen törölni a munkaerőhiány miatt az őszi időszakban és az október végén kezdődő téli menetrendben is, a változások budapesti járatokat is érintenek.

A British Airways közleménye szerint a téli időszakban az eredetileg tervezett járatszám mintegy 8 százalékát, tízezer járatot kellett előzetesen törölni. A kapacitáscsökkentést a légitársaság igyekezett olyan rövidtávú útvonalakon végrehajtani, ahol naponta több járat is közlekedik, így az érintett utasok könnyen át tudják foglalni a repülőjegyüket.

A londoni Heathrow reptér utasszám-korlátozásának meghosszabbítása miatt ugyanakkor a nyári menetrend hátralévő részében az eddigi vágásokon felül további több mint 1200 járatát kénytelen törölni a cég.

A Lufthansa, bár korábban azt közölte, hogy túl van a nyári káosz nehezén, a menetrend stabilizálása érdekében előre

megnyirbálja a járatok számát a frankfurti és müncheni gyűjtő-elosztó központjaiban a téli időszakban is.

Pontos számokat egyelőre nem közöltek, de az információk szerint egyes hosszútávú útvonalakat is érintheti a kapacitáscsökkentés. Azonban a Lufthansa is főleg a belföldi és európai útvonalain igyekszik vágni, ahol több átfoglalási alternatívát tud kínálni az érintett utasoknak.

Az Aeroroutes menetrendeket elemző oldal posztja szerint a Lufthansa szeptember hónapra már frissítette is a járatait a foglalási rendszerekben, és szeptemberben Frankfurtból huszonkét, Münchenből nyolc százalékkal kevesebb Európán belüli járatot indít a június végi és az augusztus közepi menetrendhez képest, ez pedig érinti a budapesti kínálatot is.

Frankfurt és Budapest között az eredetileg tervezett 150 járat helyett 107, München és a magyar főváros között 116 helyett 103 járatot tervez a Lufthansa az ősz első hónapjában.

Az előre bejelentett csökkentések mindkét légitársaság közlése szerint a késések és az utolsó pillanatos járattörlések minimalizálását szolgálják.

Annak esélyét egyébként, hogy járattörlésbe fussunk, az időpont megválasztásával is csökkenthetjük, de érdemes azt is figyelnünk, hol készülnek sztrájkra a dolgozók.

(Forrás: Airportal, képek: Getty Images, Unsplash)

 

British Airways | lufthansa | járattörlések | budapest | ősz-tél

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom